Lesznek még ebben az ügyben érdekes jogi esetek, mert magyar állampolgár köthet külföldön is házasságot, amihez csak az kell hogy a magyarországi családi állapota ne legyen házas, de például akár a luxemburgi, akár a kaliforniai jog szerint köthet házasságot azonos neművel is.
Namost a más országban kötött házasságot a nemzetközi jog szerint elfogadják máshol is, így az állampolgárság szerinti országban is, mert különben az az érdekes eset alakulna ki, hogy külföldön házas valaki, Magyarországon pedig nem házas, amiből az is következik hogy Magyarországon házasságot köthet egy ellenkező neművel, ami luxemburgban persze bigámia ... lenne, tekintve hogy ők bár elismernék a Magyarországon kötött házasságot is, de éppen amiatt nem ismerhetik el, hogy a saját jogrendszerük alapján a második házasságközésnek nem volt meg a jogi feltétele. Ebből meg az jön ki, hogy ugyanannak az EU állampolgárnak Luxemburgban más a házastársa mint Magyarországon.
A magam részéről gyanítom, hogy a külföldön megkötött házassági jogviszonyt el fogják továbbra is ismerni, csak ezt nem reklámozzák. Örökbefogadni meg majd ott fognak - oszt jónapot - tele a világ szerencsétlen sorsú gyerekekkel akiknek a legkisebb problémája hogy anyának fütyije van.