Szeptember havának 15. napja - Még mindíg esik

Sajnos ezideig nem tudtam a naplóval foglalkozni, mert kommandíroznom kellett a kastányt körbevevő árok javításán fáradozó manókat és egyéb erdei szerzeteket. Az árok tegnap délután elkészült és nem kell attól tartanom, hogy a kastély a lezúduló esővíz martaléka lesz és elmossa mint a közeli falvakat. Egyébiránt pedig most töltöm negyedéves szabadságomat, melyre a Sorssal történt összetűzés után határoztam el magam - mondván : Mindenkinek kell egy kis pihenés. Először is rendbehozattam az kastély körül elterülő erdőt. Mindenféle szörnyű élőlényt telepítettem bele és a közepére pedig egy hatalmas mocsarat varázsoltam. Később kicsit sötétebbé tettem a fákat, rengeteg árnyat idéztem meg a Sötét Világból, hogy tegyék kicsit mozgalmasabbá az erdőmbe merészkedő szerzetek életét - egyszóval ki sem látszottam a munkából. Azonban így is maradt közel hét nap amíg nem kell semmit sem csinálnom, csak feküdnöm a dohos cihák között és sötét gondolataimba mélyednem. Ezt néhány óránál tovább nem bírtam, ezért úgy határoztam, hogy körbenézek a másik világban - kiprobálnók az ottani életet - egy éjszakára.
Befogattam új szellemlovaimat a hintóm elé (sokkal jobban néznek ki ezek a fehér lepelbe burkolt, kissé áttetsző állatok mint a csontváz és lúdvérc lovak) aztán kiadtam nekik a parancsot - bele a másvilági, nagy szabbat esti éjjelbe ! Ahogyan haladtak a lovak a Sötétség Legsötétebb Erdejében az emberek világa felé, úgy változott kocsim és úgy változott a ruházatom. A hintó kerekei gumiabronccsokká vátak, fényes belső faburkolata bőrré, a lovak gépekké, fekete köpönyegem hosszú bőrkabáttá, fekete ingem pedig kötött fekete pulóverré. Aszfaltúton száguldottam, a sebbességmérő szerkezet közel 350 kilóméter per órát mutatott. Uatsítottam a kompakt diszk lejátszót, hogy szolgáltasson zenét - valmi dübörgő mély hang tört elő a hangfalakból, mintha egy őskori vadászat rítuson lettem volna, valahol a sárga homok földjén. Nem mondom azt, hogy rossz érzés volt. Aztán valami elhaló villanást láttam magam mögött és éreztem, hogy követnek - lassítottam és bevártam az engem üldöző biztonsági közeget.
Éreztem azt akarják, hogy álljak le az út mellé mert valami papírokat akarnak tőlem. Leálltam. A rendfenntartó odalépett az ablakomhoz :
- Jóestét kívánok. Száguldozunk, száguldozunk ? Na, kérem a papírjait.
- Legyen rövid utad a pokolba. - köszöntöttem a legjobb kívánsággal a Rend Fenntartóját.
Erre arca elkomorult és rámüvöltött : - Na kiszállás a kocsiból Te bedrogozott állat ! Szét a lábakat ! Így ! Feküdj a csomagtartóra !
Megpróbált a lábamba rúgni, de én egy láthatatlan mozdulattal elkerültem a támadást, aztán engedelmesen a kocsi motorházára feküdtem.
- Honnan loptad a járgányt, te csatornatöltelék ?
Mivel nagyon szimpatikus volt nekem a Rend Fenntartója így ajánlatot tettem neki :
- Mondd Rend Fenntartója, nem akarsz Sötét Gnómjaimnak a vezére lenni ? Mindennap ihatnál a fekete unikornis véréből !
Erre az arca nagyon eltorzult és nekem esett egy gumiból készült fegyverrel, mellyel sebeket nem tudott okozni, viszont ütéseitől a földre estem.
A csomagtartóhoz lépett és feltépte azt. Szólni akartam neki, hogy ne tegye, de elkéstem. Olyan dolgot látott benne ami végképp elvette a józan eszét. Örökre megbomlott elméjében a valóságot és a világot összekötő kapocs, a síró emberi roncs habzó szájjal esett mellém a földre. A társa kiugrott a kocsiból és rámfogta a fegyverét : - Most meghalsz patkány ! - és azzal meghúzta a ravaszt. Klikk. - mondta a pisztoly. Klikk, klikk klikk klikk.
- Nem. - mondtam én és beszálltam a kocsiba.
Nagyon nagy sebességgel értem be a városba. A többi gépjármű vezető csak elmosódó vörös folt volt az éjszakában - az autóm egy hatamas sárga épület előtt állt meg. Az épületből ki-be járkáltak az emberek - éreztem, hogy be kell mennem. A hímekből iszonyatos gyűlölet áradt felém, de a nőstények szíve szaporán kezdett dobogni mikor megláttak engem. Éreztem a szagukon, hogy kívánnak. Elmosolyodtam, aztán beléptem az épületbe. Odabent jobbra és balra üvegfalú fülkék voltak ahonnan papírpénzért jegyeket lehetett venni és én vettem kettőt, biztos ami biztos. Beazonosítottam a jegyen található terem számát és affelé vettem az irányt. A lépcsők mellett könyveket árusítottak, odébb valami koffeinból és cukorból készített italt. A könyveket szemügyre vettem, de egyben sem voltak varázslatok, vagy gonosz praktikák - úgyhogy inkább felmentem a lépcsőn a terem felé. Sokan álltak már ott, leginkább fiatalok - kezükben az un. Coca Cola szénsavas üdítőitallal és sajtos pattogatott kukoricával. Sodródtam velük befelé. Az ajtónál egy fiatal suhanc elvette a jegyeimet, majd kérdőn nézett rám : - Kivel vagy ?
Én már mondtam volna, hogy egyedül, amikor egy lány azt mondta mögöttem, hogy vele - és beléptünk a hatalmas csarnokba. Belémkarolt és az egyik székhez vezetett : - Ugye még sohasem voltál itt ? - kérdezte.
- Téged a jegyhez adtak ? - kérdeztem vissza, mert nem szerettem ha kérdeznek tőlem. Ezen meglepődni látszott, majd elengedte a karomat és leült a mellettem található székre. A "mozifilmnek" gyorsan vége lett - nem is igazán értettem miről szólt, viszont a lányon éreztem, hogy mennyire kíván.
Együtt töltöttük az éjszakát, iszonyatos rémálmai voltak alvás közben, de eltüntek az első kakasszóra. Akárcsak én.