Patmore Creative Commons License 1999.09.09 0 0 153
Off Modika, tudom hogy megigértem, hogy egy hétig nem írok, de ezt most muszály, csak ezt az egyet engedd meg! On

"Egyszer ugyanígy szerette NS a gyülekezetben hárfázó Földes Katit is. Amikor NS 10 ezer ember előtt a Budapest Sportcsarnokban Jézabelnek nevezte és pokollal fenyegette az ifjú hölgyet, előlépett Trombitás Zoltán Fidesz-képviselő, a parlament jegyzője, aki a leányzónak udvarolt. Nem hallottuk, hogy TZ mit mond neki. Csak azt láttuk, hogy a kabátja alá nyúl, a vezető lelkész pedig fehér lesz, mint a fal és remeg, mint a nyárfalevél.
NS fegyveres biztonsági őrökkel rohangált mindenfelé. Al Pacinot játszott, mint gyermekkorában a gelsei dombokon. Ez volt az első eset amikor valóban veszélybe került. De Szamóca biztonsági emberei ez idő alatt boldogan "töltekeztek" Szentlélekkel. Nevettek, nagyokat hemperegtek a földön. A Szentlélek elfelejtett szólni nekik, hogy védencüket most akarják agyonlőni.
NS utólag azt mondta nekem, hogy Trombitásnál pisztoly volt és megfenyegette, hogy legközelebb lelövi. "Ez egy fasiszta" mondta NS Trombitásra. Legalábbis nem tudja, (mint ZB testvére) hogy mi a szeretet - gondoltam én."

Bartus László: Fesz van

TROMBITÁS RULEZ!!!