Akit ilyen sokan, ilyen nagyon emlegetnek (még a jogügyi ministránsbanya is hébe - korha), az csak jó

ember lehet. Így kezdődött ez Gyujibátyival is. Pályáztunk, nála, a pénzecskéjéért is, gazsuláltunk is

neki, az ösztönös díjacskájáért is, találkozgattunk vele odakünn, parolázgattunk is, mosolyogtunk is a fényképecskéken is, azután hazajöttünk, beiratkoztunk az európai libernyák internáciká-ba, elviseltük,

hogy alelnökké koronázgassanak is minket, mert úgy tetszett, de azért közbe - közbe már - már nagyon

is ácsíngózgattunk egy icipicike hatalmacskáért, azután az is meglett, szereztünk egy icipicinykét Sári-Zsadányból is, úgy-hogy nem volt tag-gyúlés, visszafogtuk magunkat, hogy ne mi meg a pereputtyunk

nyerjen meg mindent, mer az feltűnő és már aszittük, hogy nyögdíjig be vagyunk betonozva, akkor jött

a seggreesés és a durci. Megesküttünk, hogy ez mégeccer velünk nem történhet meg, oszt eccer-csak rájöttünk, hogy mimdenről Gyujibátyi tehet. Szerencsére a sok egybites elishitte és ez azóta is folydogál

minden csapból, hullik ránk, mint a mennyekből a manna és még mindig van reá vevő, csak az Isten a megmondhatója, hogy meddig. Már régesrég nem fog a szerencsétlen spekulációs élni, de még mindig

ő fog majd tehetni mindenről. Ez a valóságos jó állandóság, a langyos magyar talaj-, és lábvíz.