Akkor félreértettelek.

A betegséget illetően, mi mindketten egészségügyisek vagyunk, csak ő a hierarchiában felettem van, és az ő kedvéért keveredtem én is ebbe az irányba. Szóval nagyon sokáig a mi gyerekeinknek jobb ápolója volt az apjuk, értelem szerint. De ha megint eltörne bármelyikük keze, megint a férjem húzná a helyére a csontot, mert mentősként nagyobb gyakorlata van benne. Ha viszont kötözni kéne, akkor szerénytelenül állíthatom, én lennék a jobb. Injekciót meg egyformán jól tudunk beadni: mert tőle tanultam. :)

Mi amúgy mindent együttcsinálós pár vagyunk, és valóban mindenki azt csinálja, amihez van kedve, így pl. simán előfordulhat, hogy ő főzi a bográcsban a marhapörköltet (amibe én teszem a fűszereket, de ő sózza, mert ő a főkóstoló, és a só az egyetlen, amit nem érezni az étel illatából, hogy elég van-e benne), miközben én átpakolom a téglarakást, és legallyazom a levágott ágakat. Amikből a nagyobbakat ő fűrészelte le, a kisebbeket én vágtam le az ágvágóval. De adott esetben én is tudnék tüzet rakni, bográcsot odatenni és fűrészelni is, és ő is tud pakolászni. És ez mindennel, de mindennel így van. Ha ő főz, én mosogatok mellette, ha én főzök, ő mosogat és pucol krumplit. De ezt én nem nevezném hierarchiának: alá-fölé rendeltségnek, mert épp ez a mellérendeltség, hogy mindenki egyaránt kiveszi a részét a munkából, amit el kell végezni.