Persze, lehet javítgatni, vérmérséklet kérdése, hogy ki mit bocsát meg. Pl. én még 7 hónapig jártam a már emlegetett exemmel, mert nem az fájt, hogy megcsalt (nem kopik el az attól), hanem az, hogy hazudott, és nem állt elém, még azután se, hogy lebukott. A hazugság pedig ottmaradt, bearanyozva, megtoldozva, de mindig jelen volt. És amikor ő hazugozott le karácsonykor, hogy szerinte nem vagyok beteg, csak hazudozok, hogy nem akarok vele és a szüleivel karácsonyozni, az volt a pillanat, amikor elengedett a javítás, és csak az arany csillogott ki a cserepekből. Mert mindenki magából indult ki: ő volt hazug, én sose. Miért is ez volt az első reakciója, a normális reakcióval ellentétben: "Jaj, gyógyulj meg, ne utazzak hozzád, hogy ápoljalak? A délutáni vonattal el tudok menni!"?

Szóval árnyalnám inkább: lehet javítgatni, de a törés megmarad. Nagyon kevés az olyan naiv ember, aki töretlenül bízik abban, akiben csalódott. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az emberek alapjában nem változnak meg, borítékolni lehet, hogy újra és újra elkövetik ugyanazokat a hibákat vagy pláne még nagyobbakat, ha folyton felmentést kapnak. Ha valaki megcsalja a párját, ott valami alapvető hiányzik a kapcsolatból (amit mástól kapott meg) vagy valami alapvető hiányossága van a megcsalónak magának. Mindkét esetben meg lehet bocsátani neki, lehet hinni a fogadalmainak, hogy mostantól minden másként lesz, de az igazság az, hogy a hiány ott marad a kapcsolatban vagy a személyiségben, és nem lehet tudni, hogy mikor akarja kitölteni újra az űrt egy harmadikkal. Egy nő esetében racionálisan nézve pláne nagyobb butaság, ha megbocsát a ki-kikacsintgatónak, mert a legszebb éveit fogja a megcsalós seggfejre pazarolni, miközben folyamatosan a pakliban lesz, hogy a muki talál egy fiatal cicababát, akivel lepattan pár év/évtized múlva. Akkor már jobb ezen rögtön túlesni, saját akaratból és élni a szabadsággal. ;)