Talán azt kéne letisztázni, hogy mi az az "őstörténet". Szerintem egy nép(ség) tudatában folyamatosan fennálló, fenntartott önazonosság tudat. Nem kell feltétlenül az idők teljes mélységéig menni, néhány nemzedéken át is igaz.

Ebben természetesen benne van a nyelv is, aminek a fennmaradása egy bizonyos kritikus tömeg által biztosított. Magyarul: az esetleges kilengéseket, eltéréseket a tömeg, megfelelő belső nyelvi forgalom esetén, korrigálja. Ahol ez nem áll fenn, ott az adott nyelv olyan irányt vehet, vesz, amikor az eredeti többség már nem érti meg. A ma magyarnak ismert nyelvünk áll legközelebb ahhoz az ősi nyelvhez, ami valamikor Kelet-Afrika partjainál kezdődött, s a homo sapiensnek nevezettek hozták Európába. (Erről később...)

"Magyar"...

A népek névadási szokása egyrészt a lakókörnyezetükre utal, ami lehet saját elnevezés (általában), amit átvesznek mások is, vagy az adott szót értelme szerint lefordítják a saját nyelvükre. Másrészt egy-egy vezető utáni a név, t.i. annak népe, valamint a népre jellemző foglalkozás, életforma, stb. is lehet névadó.

A magyar népnév táji megnevezés, jelentése: hegyi. A M#G tő minden ismert nyelvcsaládban megtalálható, magasat, hegyet, stb.-t jelent. A Sztarosztyin adatbázisban ellenőrizhető. Az -r képző pedig a tő fogalmához köt. (Mint kop- > kopár, töm > tömör, stb.)

Később bővebben. (Idő híján.)