Eszembe sincs megsértődni, pedig tényleg kissé pikírt a megjegyzésed, dehát ez egy szabad ország......
Meg egyébként is együttérzek Veled, és megértem, ha indulatok dolgoznak benned.

És továbbra sincs igazad. Itt teljesen természetes emberi reakciókról van szó. Ha sokáig együtt élsz egy céllal, ami éveken keresztül meghatározza az életed (pl. gyerekek), akkor eltart egy ideig, míg feldolgozod, hogy bekövetkezett, amit olyan nagyon szerettél volna (főleg, ha a siker közvetlen), és igazodni tudsz az új helyzethez. Senki nem mondta, hogy az a bizonyos üresség állandó állapot, de több-kevesebb ideig eltart. Az új állapot elfogadása, új célok keresése, vagy akár csak az adaptáció logikusan terhekkel is jár, minél hosszabb ideig tartott az előző állapot, annál nehezebb folyamat. Ennek semmi köze ahhoz, hogy az illető ne tudna örülni, már megbocsáss, de ez egy marhaság. Éppen a nagy öröm után érzi az ember az ürességet.
A gyerekem esetét pedig csak példának hoztam fel, igazad van, de nekem meg abban, hogy már soha nem leszek olyan fontos az életében, mint korábban. Tudom, hogy így van ez rendjén, én is azon dolgoztam, hogy önállók legyenek, de ettől még az én önző szempontomból hiányozhat......