Eddig 79 milliótól fosztotta meg a képviselőket Kövér László
2020. október 28. 08:08 - szerző: 168 Óra - forrás: Népszava
A házelnök előszeretettel osztogatja a büntetéseket, de főleg ellenzéki politikusoknak.
2010 óta összesen 79 millió forintnyi büntetés szabtak ki képviselőkre, elsősorban ellenzéki politikusokra, ugyanis ennek az összegnek mindössze 0,56 százalékát kellett a kormánypártiaknak befizetniük - írja szerdai számában a Népszava. Ez persze azzal is magyarázható, jegyzi meg a lap, hogy a fideszes kétharmad nyomasztó súlyával szemben az ellenzék csak úgy tud látványosan tiltakozni, ha megszegik a szabályokat. Amikor a túlóratörvény miatt 2018 decemberében elfoglalták az elnöki pulpitust és megpróbálták megakadályozni a törvény elfogadását, sok képviselő kapott büntetést, összesen több mint 40 millió forintot.
De ebben a parlamenti ciklusban csak Jakab Pétert 5,7 millió forintnyi fizetéstől fosztották meg.
Kövér László házelnök csak azért több mint 4,4 millió forintot szabott ki a Jobbik elnökére, mert egy zsák krumplit próbált Orbán Viktor miniszterelnöknek adni az Országgyűlésben. Ezzel Jakab lett a legjobban büntetett parlamenti képviselő, megelőzve a 2,5 millió forintnál járó párbeszédes Tordai Bencét.
Igazi gyökeres kommunista stílusa van Kövérnek, szólásszabadság nincs!