Aktív eutanázia – a (kegyes) halál joga

 

Boldogabb helyeken már biztosított ezen önrendelkezési jog.

Máshol, kevésbé felvilágosult területeken vita tárgya (ha nem is napirendi pont); de legalább nyitottak – ezért is vitatkoznak (mert van miről és van kivel), avagy eszmét cserélnek (mert van cserealap).

És vannak területek, ahol ha szóba kerül az aktív eutanázia, azonnal meggyújtják a füstölőket (vagy azt, aki felvetette az eutanázia lehetőségét) – ahol az efféle önrendelkezési jogok puszta ötlete, nemhogy azok megvitatásának szorgalmazása (már/még) törvénysértés. Izgatás, zavarkeltés, vagyis kvázi terrorcselekmény, ami pedig nemzetbiztonsági kockázat.

(E területek némelyikében halálbüntetés is lehet a rendbontás következménye – amit akár úgy is felfoghatunk: végül is célt ért az aktív eutanázia jogát sürgetően követelő vádlott. Így vigyázzatok!)

Ugyanezen területeken, az esetlegesen még gyógyítható és/vagy a végstádiumú betegek maradék életét megkönnyítő (bio)gyógyszerek használatát is tiltják.

 

Mi a különbség e (döntéshozói) kultúrák között?

Ha államvallásként kezelt (ősi) hiedelmek határozzák meg egy nemzet jogrendszerét (és annak kereteit)... adódik tehát a feltevés(?): összefüggés mutatható ki a társadalmat/gazdaságot szabályozó törvények és a terület általános fejlettségi szintje között.

 

Nem olvasta, nem tudja. De miért nem érti?

Az aktív eutanázia ellenzői tudják/értik(?), hogy annak mindenki számára nyitott lehetősége, őket semmire nem kötelezi? Ha az számukra (szerintük) üdvözítő, akkor válasszák a nehezebb utat; de miért gondolják (dicsérő jelző) igazságosnak (én kérek elnézést), hogy másoknak se legyen/lehessen választása? Szeretetből?

Már bocsánat, ehhez még a miniszterelnöknek és (nem győzök elnézést kérni, de még) a független törvényhozói testületnek sincs túl sok köze… hacsak nem értem teljesen félre ezt az egészet.

 

Ki a barbár?

Mit nem szeretne magának és másoknak az, aki támogatja vagy éppen követeli az aktív eutanázia alanyi jogát?

Úgy is feltehetnénk a kérdést: miben/kiben hisz, amitől nem függetlenül minek/kinek képzeli magát az, aki nem szeretné sem magának (bár ez nem bizonyított), sem másoknak biztosítani (ami viszont tény) a kegyes halál törvényes lehetőségét?

Ám ami ennél is zavarba ejtőbb: milyen megfontolás (belső norma, vagy annak híján külső forrásanyag) vezérli az aktív eutanázia ateista ellenzőit?

 

Felmerül hát a költői kérdés: mit gondolnak magukról azok, akik elvitatják mások önrendelkezési jogait és gyakorlásuk személyes felelősségét (legyen az akár csak a kínhalál elkerülésének lehetősége) – még meddig, miért hihetik (egyébiránt jogosan) magukról, hogy a gyámjaink?

Fogalmazhatunk úgy: a világi törvények közérdekű, közakaraton/közmegegyezésen alapuló társadalmi szintű elvárások/kötelmek/szankciók képlékeny gyűjteménye – melyek mintegy tükrei a saját törvényeit tisztelő, azokat alkotóan felügyelő közösségnek? Jó nyomon járok?

Tényleg ingovány, anarchiához vezető út a nem önös érdekű, hanem a (józan ésszel, reményteljesen becsült) többség zsigeri humánumát is tükröző akarat érvényesítése? Jelesül annak eldöntése, hogy választhatjuk-e a kegyes halálhoz vezető (rövidebb, de nem feltétlenül könnyebb) utat. Ez esetben, vajon már csak azért is bátrabban élhetnénk, mert tudnánk: ha kell, van jobb halál?

 

Vigyázzba ne álljunk?

Vagy nem érdemes (ennyire) leegyszerűsíteni a probléma(kör) miértjeit – mezítelenre csupaszítva annak okozóit/fenntartóit/felelőseit? Inkább toleráljuk a (XXI. században már) megbocsáthatatlan ostobaság önkényét?

 

A tudás fája

Esetleg hívjunk segítséget és olvassuk el, hallgassuk meg pró és kontra az avatott szakértők véleményeit, mondjuk a nem választott halálunk (és életünk) nem választható körülményeinek eleve elrendelt voltáról – vagy, ha (és amikor) arra van szükségünk, mindezen állítások szöges ellentétéről?

 

De akkor miért/minek ébredünk fel minden reggel? Erről mit hiszünk?

És mert ezt nem mindig véljük tudni - aminek okát pláne nem értjük, amiért is magunkat eszköztelen áldozatnak érezzük -, ezért rendszerint arra jutunk, új vezetőkre (de persze továbbra sem pórázra) van szükségünk: éljen(!), döntsenek, hozzanak hát törvényeket helyettünk az értünk felelősek (szóvicc).

Mert így kényelmesebb, mint akárcsak az utolsó (ha egyáltalán) szabad döntésünk lehetőségéért is megszólalni/megmozdulni – vagy, legalább írna rá valaki egy jó kis appot.

Hát nem (volna) egyszerűbb imádkozni?

 

Választható?

Megbékélt, csendes, röviden kegyes elmúlás, vagy hosszan tartó, malaszttal teljes kínhalál?

 

https://telex.hu/kulfold/2020/10/14/engedelyeznek-az-eutanaziat-a-12-ev-alatti-halalos-beteg-gyerekek-szamara-is-hollandiaban