A szombati nap jó részét a Vasútmúzeumban töltöttem. Stílusosnak érezem, hogy ezúttal vonattal menjek oda-vissza, így is tettem.

A kiállítás területén, szabad téren jó pár kék buszt láthattam, szépen felújítva, gondolom, nem véletlen, hogy a 20-ast, hiszen az jár errefelé. Amire viszont nem emlékszem, hogy eddig láttam volna, az valami utánfutó-féle volt, talán csomagok szállítására használták.

Jó néhány veterán tűzoltó és rendőrségi autó is állt ott, no meg egy, hetvenes évekbeli viseletet hordó rendőr. Az egyenruha hiteles, de a gumibot-forgatási technikáján még csiszolni kell.

A bejáratnál volt állatsimogató is, az egyik láma közel jött hozzám, összedugtuk az orrunkat, majd ő megvetően távozott.

Mondhatom, az arcberendezése erre ideálisan alkalmas volt.

Aztán hagyományőrzők, éspedig II. világháborús amerikai, illetve lengyel katonák, jó pár fegyver, nett kis géppuskák, kézigránát, minden egyéb puska, gázálarc, köszöntem szépen, nem kértem belőle!

Pár órával később visszanéztem, akkor viszont egy vietnami fiatalember is volt ott, így együtt kissé furcsán hatottak.

Aztán a kiállított autókat kezdtem nézegetni.

Volt öt-hat darab Dácia, no és nagy örömömre egy olyan Trabant, ami teljesen újnak tűnt, nem messze tőle egy Trabant de Luxe!

Láttam egy olyan autót, amire nem volt kiírva a neve. Mindenkitől elnézést, de nem nagyon tudom megkülönböztetni egyiket a másiktól. Ezért ami biztos, az biztos alapon elolvasom, mi van ráírva. Erre semmi, viszont tele volt szórva vagy ötven, rondánál-rondább plüssállattal. Ellenben sehol egy bólogatós autóskutya, pedig erősen hiányoltam.

Aztán látható volt jó pár traktor, mezőgazdasági gép, mind felújított állapotban, Láttam továbbá egy szekeret, az igából arra következtetésre jutottam, hogy nem lovat, hanem ökröt, esetleg tehenet fogtak eléje. Feltehetően párban.

Aztán két szép nagy asztal, háztartási kisgépekkel telerakva, Hús és dió. mák és kávédaráló, paradicsompasszírozó, minden méretben, színben és formában. Továbbá egy figyelmeztető tábla, miszerint hozzájuk nyúlni balesetveszélyes, Bizton állíthatom, hogy jó párszor használtam mindegyiküket, és túléltem. Aztán rájöttem, hogy ez a tájékoztatás a kukoricamorzsolókra vonatkozik. Azok is jó páran voltak, később ki is lehetett próbálni őket.

Továbbmentem, és szemügyre vettem a kiállított hústermékeket. Nem túl meglepő módon sokféle kolbász, disznósajt és hurka volt, az egyik standnál helyben sütötték a töpörtyűt, de nem ez volt a legnagyobb vonzerő, hanem a háromkilós kovászos kenyér! Emlékszem, ez tavaly is így volt.

Jó pár sátorban volt sajt, lekvár, szörp, illetve néhány helyen kézműipari termék is. No meg persze sör, bor, pálinka, meg kávé, esetleg ásványvíz is. És lacikonyhák, minden tételben és sokféle kínálattal.

Ezután rászántam magam, és bementem a csarnokba, ott voltak kiállítva veterán autók, illetve jó részük.

Körbejárkáltam, nézegettem, érdemes volt. Kiszúrtam egy autót, erre azt írták, hogy 1902-ben készült. Nagyon ismerős volt, aztán rájöttem, hogy a képek szerint valami ilyesmiben ült Ferenc Ferdinánd, jól megjárta vele!

Aztán volt három Rolls-Royce, itt csak a biztonság kedvéért néztem meg a kiírást, mert a kis orrdísz ismerős volt, ráadásul az egyik sűrűn szerepel a Csöngetett, Mylord? sorozatban.

Autó autó mellett, szépek, csillogóak, de ezt fölösleges is leírnom.

Hatalmas amerikai országúti cirkálók, elnézve őket, rögtön az jutott eszembe, hogy: Apu hod med be, apu hod med be az a nagy autó abba szűk utcába? Ezt viszont nem hangoztattam.

Az egyik sarkban kerékpárok, szintén mindenféle, még velocipéd is volt, kisebb is, nagyobb is. Mint olvastam, a balassagyarmati Kerékpár múzeumban több is látható.

Néha érdekes egybeesések vannak, mert aznap este egy tévéműsorban is szerepelt ugyanez a múzeum. Talán meg kéne néznem.

Ha már kerékpárról beszélek, volt motorkerékpár is, elég sok, főként Pannónia és Csepel. No meg egy Panni robogó! Egy olasz robogó is, az meg a Római vakációból tűnt ismerősnek.

Aztán végre felfedeztem, ami a legjobban érdekelt, a babakiállítást!  Nem számoltam meg, de kb. húsz darab volt, a reneszánsztól az ötvenes évekig mutatta be a női viseleteket, szépségesen kidolgozva. A kedvencem egy dualizmus korabeli hölgy volt, csodás csipkeblúzzal, amint kecses mozdulattal éppen a napernyőjét nyitja ki.

Az alatta lévő sorban a magyar népviseletet, pontosabban nagyrészt pásztorviseleteket mutatja be, Bár volt két, kukoricát morzsoló, negyvenes férfi is, rögtön elneveztem őket a népmese után Okos komának és Friss komának.

A nőket itt vasárnapra kiöltözött fiatalok képviselték, nagyon szépek lettek.

Igaz, volt egy kedves idős házaspár is, a házuk előtti padon ültek, meghitten beszélgettek.

Bevallom, eddigre már elfáradtam, és keresni kezdtem egy árnyékos, kényelmes padot, amire leülhetek. Ezzel az ötletemmel nem voltam egyedül, de azért találtam megfelelőt.

Viszont nem sokat ücsöröghettem, mert sok ember kezdett egy irányba haladni, amiből arra következtettem, valami készül, és igazam lett!

Nem is akármi, hanem egy igazi, hamisítatlan gőzmozdony indult el! Csak azért nem írom, hogy csillogott, mert fekete volt! Viszont a sárgaréz síp tényleg ragyogott.

Szép, szabályszerű si-hu-hu hangokkal pöfékelt tova, nagyszámú, lelkes nézők előtt, akik minden szögből, magasságból és eszközzel fotózták-filmezték. A legjobban azok jártak, akik a vasúti hídról örökítették meg. Ekkor jó nagyot füttyentett a mozdony, mindenki összerázkódott, de én már felkészültem rá, úgyhogy nem ért váratlanul. Gurult vagy kétszáz métert, utasok is felszállhattak rá, aztán a fordítókorongra került, és indult vissza.

Volt egy másik befűtött gőzmozdony is, de az most csak ácsorgott, és a kedvező pillanatra várt.

Találtam egy olyan fordítókorongot, ami csak az utasokra várt, én is csatlakoztam hozzájuk. Legalább körpanorámát kaptam a további gőzmozdonyokról.

Aztán közelebbről is szemügyre vettem a kiállított vasúti kocsikat. Ezek egyikén az Első erdélyi vasút felirat szerepelt, és volt rajta egy fél mozgópostakocsi! Ezen azt értem, hogy a vasúti kocsi egyik része el volt választva, ott voltak a posta dolgozói. Az ajtóra levélszekrényt szereltek, aki biztosra akart menni, oda dobta be a küldeményt.

További mozgóposta kosit is láttam, igaz, csak maketten, de ezen jót mosolyogtam, mert a főnök és a beosztottak része el volt különítve. A Magyar Királyi Posta felirat szerepelt rajta.

Kezd egy kicsit hosszúra nyúlni a beszámoló, úgyhogy már csak azt említem meg, hogy sokféle zenét hallgathatott, aki ott járt. Volt négy, dél-amerikai népzenét játszó férfi, volt autóból szóló nem tudom micsoda rémség, és a kedvencem: egy négy tagból álló zenekar + énekes, akik olyasféle örökzöldekkel szórakoztatták a nagyérdeműt, mint például a Sej-haj, Rozi, vasárnap kirándulunk.

Majdnem öt órát töltöttem ott, és állítom, egy percig sem unatkoztam. De hát egyszer mindennek vége lesz, nekem is ott kellett hagynom.