Ma délelőtt a nyugdíjas klub és csekélységem az egykori Csepel Vas-és Fémművek területén sétált. Majd’ hatvan éve lakom itt, de egy-két gyereknapi látogatást leszámítva még nem jártam ott. Ideje volt pótolnom!

Mindenütt az egykori nagyság romjai, az utcák-járdák töredezettek, gyom veri fel a nem használt helyeket. Impozáns csőrendszerek, ipari vasút vágánya, mait már senki sem használ.

Hogy jót is mondjak, azért van jó néhány olyan terület, ahol ilyen-olyan céhek béreltek helyt, ott pezseg az élet.

Továbbá működik még z egykori víz és energia szolgáltató, ők biztosították a gyárban a fűtést és az ipari vízellátást. Szerencsére bemehettünk megnézni, nagyon megérte!!

Egy maketten megnézhettük agyár egykori alaprajzát, jól átgondolt, megtervezett hely volt!

Aztán megnéztük a víztartályt, óriási, szabályos kör alakú medence, a víz majdnem ivóvíz minőségű, csak a biológiai tisztítás nem történik meg.

Számomra z volt meglepő, milyen visszhangos a terem, minden hang többszörös visszaverődéssel érkezett hozzánk.

Gigászi csövek, vezetékek, szerencsére mindegyik jó karban. Azért maradhatott meg, mert ők végzik a lakossági szolgáltatást Csepel és Erzsébet lakosai egy részének, ezen a távfűtést értve.

Volt néhány irodahelység, tiszták, rendesek, és jó pár egészen sikerült rajz lógott a flaon, stílszerűen ezt a helyet ábrázolva.

Egyszemélyes emlék következik.

Jó régen egy író-olvasó találkozón voltam, éspedig a Csepel munkásotthon könyvtárában, ahol Benedek István volt a meghívott vendég.

Elmondta, hogy a háború idején itt dolgozott az óvóhelyen, itt tlaálkozott a későbbi feleségével.

Még egy érdekességet említett. Annak idején volt bölcsőde a gyárban, műszak előtt a dolgozók leadhatták a gyereket, utána elvitték. A díja öt pengő volt. Félreértés ne essék, annyit kapott az, aki odavitte a gyereket.

Jót sétáltunk, jó idében, úgyhogy kár lett volna kihagynom!