Abban ugyanis sajnos minden pszichológus egyetért, hogy a bántalmazókat nem lehet helyes útra vezetni, mert képtelenek a szembenézésre, és soha nem ismerik el valójában, hogy bárkinek is fájdalmat okoztak. Shannon Thomas szerint is abban a hitben élnek, hogy „velük minden rendben van”, és elutasítják, hogy a kapcsolati múltjukban közös vonások lennének, vagy hasonló folyamatok játszódnának le bennük. Így aztán a jeleket sosem kötik össze, és nem látják a teljes képet.

 

Vagyis kinek kell lépnie? Igen, a másik félnek. Ha a bántalmazó remekül érzi magát az ilyen kapcsolatban, nem fog változtatni. Miért is tenné?

 

Vessük össze ezt azzal, hogy egyesek szerint a nemi erőszakot elkövetőket kell célozni egy-egy megelőzős kampánnyal, mert majd jól elszégyellik magukat (vagy megijednek) és nem csinálnak többé ilyesmit.
Biztosan hatásos.

 

„Ha úgy látjuk, hogy hajlamunk van az ilyen típusú férfiakhoz vonzódni, mielőbb ki kell gyógyítani magunkat. Meg kell tanulnunk komolyan venni az intő jeleket, meghúzni a határainkat, aztán olyan gyorsan- és messzire szaladni az ilyen fickók elől, amennyire csak lehet” – mondja a pszichológus.

 

Jé, szóval akkor az a megoldás, hogy el kell kerülni a nem megfelelő partnert? Az évszázad felfedezése, tényleg. Kár, hogy pont ezt mondták sokszor mindenféle férfiak és férfiszervezetek is és el lettek hajtva a búsba. :-)))
(csak mert hozzá merték tenni a fentiekhez, hogy az áldozat rosszul választott - ami ugye áldozathibáztatááááás)

 

A szerző persze siet korrigálni:

 

Amit azonban nem érdemes csinálni: önmagunkat hibáztatni, amiért ez megtörténhetett velünk. Mert ez nem a gyengeség jele.  

 

Nem, csak egy rossz döntésé. Amit ugye nem szabad elismerni.