tapsihapsi Creative Commons License 1999.07.29 0 0 5
Nos velem az történt, hogy volt itt egy ismerőse egyi barátomnak. Az illető japán volt és elég magasszinten űzött több harcművészeti ágat. Nála voltunk kb. tizenöten tanítványok. Ez az ember igen nagy figyelmet fordított arra, hogy felszínre hozza bennünk azt, hogy miért is foglalkozunk ilyesmivel. Három évig jártam oda és egy nap odamentem a Mesterhez azzal, hogy köszönöm abbahagyom az egészet. Ő megkérdezte miért én azt mondtam neki hogy azért hagyom abba mert nincs értelme az egésznek. Akkor arra kért magyarázzam el miért gondolom ezt noha ő már tudta a
választ. Én akkor megéreztem a súlyát és a felelelősségét annak amit tanított és átadott nekünk. És tudtam, hogy sohasem fogom használni "éles" helyzetben, inkább valahogyan máshogy oldom meg. Eddig sikerült (kb. tíz év)
Lelkileg megtanultam az erdő és a szikla példáját és használom is őket.
Csak mostmár szinte mindent elfelejtettem ezért kéne újra elkezdenem
az edzést. Javaslat?
Üdv
Tapsi

u.i: Stempli azthiszem pont a fordítottad vagyok :)