Abszolút Igazság Creative Commons License 2020.08.05 -13 1 12657

Lebukott egy hamisan vádoló nő:

 

https://444.hu/2020/08/05/ugy-tett-mintha-volt-elettarsa-zaklatna-most-a-hamis-vad-miatt-kell-felelnie

 

Volt élettársa nevén hamis profilt hozott létre az egyik közösségi oldalon 2019-ben, majd erről fenyegető, zaklató üzeneteket küldött saját magának egy pécsi nő. 

A volt élettárs ellen a nő feljelentése nyomán büntetőeljárás indult, a férfit gyanúsítottként, a nőt tanúként hallgatták ki. Utóbbi az első három kihallgatáson fenntartotta a feljelentésében foglaltakat, a negyedik alkalommal azonban elmondta a nyomozó hatóságnak, hogy nem mondott igazat korábban.

Amikor kiderült, hogy a feljelentéshez csatolt zaklató üzeneteket valójában ő küldte saját magának, a volt élettársból sértett lett, a nő ellen ugyanis büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntette miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség.