Kedves japipapi!

A hozzászólásodat olvasva, azt hiszem teljes nyugalommal kijelenthető, hogy a 20 éved garantálva van! :-) Hatalmas pozitivitás sugárzik az írásodból. ( Már ha tegezhetlek. Élőben sehogy sem állna rá a szám, csak így virtuálisan)

Kemény küzdő vagy, mert tényleg brutál. amin átmentél.

Az én anyukám sem egy nebáncsvirág, de azért a mostani döntésének több oka is van. Ő egy jófej, vidám, belevaló nő, de sajnos a mozgásában erősen korlátozva van. Neki 8 csavar van berakva a gerincébe, és mostanra nem sokat tud járni, állni stb. Otthon megfőz (sokszor azt is csak ülve), meg el van a házban, ellátja magát, de fürödni, vagy boltba menni, vagy akárcsak a sarokig sem tud egyedül, és mindig le kell ülnie. Ilyen állapotban 2 és fél évig ráncigáltam, húztam-vontam szegényt fel ide Pestre, orvostól orvosig, mert a mindent is megakartam próbálni, nehogy elveszítsem. Eközben pedig egy olyan orvost fogtunk ki az OOI-ban, aki öt percnél többet soha nem áldozott rá, csak ukázokat adott, hogy így műtét, meg a karácsonyt sem éri meg stb. Volt CT, PET CT, bronhoscopiás szövettan és cytológia, és mindig mindent megcsináltunk amit a doki kért. Cserébe soha nem kapta meg anyu a kérdéseire a válaszokat, pedig az ő életéről volt szó, és jogosan érezte, hogy joga van tudni, mit miért és hogyan. De például a bronchoscopia nem az OOI-ben volt, amikor telefonon megkérdeztem az eredményt a dr.-nőtől aki végezte a beavatkozást, és mondta, hogy negatív a cytológia meg a szövettan is, borzasztóan megörültem, erre közölte, hogy nem kell ám annyira örülni, mert ez csak azt jelenti, hogy ott nincs baj ahonnan a mintát vette... Mi van??!!

Az OOI-s dokihoz végül elvittem az anyut a magánrendelésére is, hátha ott 5 percnél több idő jut rá, és tud válaszolni a kérdésekre, de akkor is csak az ukázok voltak.

És mivel a daganat nem nőtt, az anyu pedig belefáradt, és gyakorlatilag a mindennek a vége az lett, hogy nem is tudják mi ez, ezért vágjuk fel, így anyu azt mondta, hogy nem. Úgy gondolta, hogy 70 évesen puszira nem vágattatja fel a mellkasát. Igazából nincs is baja vele. Jól van, egyedül a mozgáskorlátozottságát tűri nehezen, mert mindig is egy aktív, jövő-menő és türelmetlen ember volt. Azt hiszem megkönnyebbült, hogy döntött és nincs ez a hercehurca. Ő már csak ott szeretne nyugalomban éldegélni a kis falujában (ahová pár éve költöztek le apukámmal, mert amúgy tősgyökeres Pesti az anyukám), jókat enni, pletyizni a szomszédokkal, és túl lenni apukám halálán, akit tavaly novemberben vesztettünk el egy munkahelyi balesetből kifolyóan.

Azt hiszem megérdemli a békét, és csak reménykedni tudok abban, hogy tényleg jól döntött. A saját szempontjából biztosan...