A mai nap végére bekövetezett az, amit itt már szinte senki sem feltételezett, azaz Daieisho oshidashi-
val térdre kényszerítette a Yokozuna-t és így újra nyílttá vált a verseny, oly-annyira, hogy most hármas holtverseny alakult ki az élen a Yokozuna, a friss, primőr Ozeki és a Makuchi - ba éppen csak visszatért
ex-Ozeki hármas részvételével. Most már lehet latolgatni a hátralévő párosítások alapján az esélyeket.
Közülük a legkönnyebbnek látszó feladat éppen Terunofuji számára adódna, miután, feltehetőleg neki
sem Hakuhoval, sen pedig Asanoyamával nem kell küzdenie (legalábbis a zárónapig), de még ebben
az esetben is ott lebeg előtte egy Hakuho vagy Asanoyama elleni playoff. Kettejük közül éppen azzal,
aki a közülük nyeri az egymás elleni meccset (feltehetőleg a zárónapon) kerülhet majd szembe.
Terunofuji-nak a torna hátralévő versenynapjai valamelyikén nem kell küzdenie sem Hakuho-val, sem
pedig Asanoyama-val. Terunofuji-nak biztos, ami biztos, a hátralévő meccseit hoznia kell, ez lenne a
ő esetleges Yusho - jának a szükséges feltétele, míg az elegendő feltétel egy sikeres playoff. Terunofuji igazából most sajnálhatja a "félárbócon" versenyző Takayasu-val szemben elhullajtott meccsét.
A Yokozuna és az Ozeki számára ott van még Takakeisho is (aki már akár fel is lélegezhet, mert (bírók jóvoltából), nem utolsó sorban az Enho-val szemben ajándékba kapott meccs révén és kikecmergett a
kado ban szorításából.