Kedves netizen,
A kép, amit fest, túlságosan rózsaszínű. A szociális jellegű támogatásokkal mindig is az volt a probléma, hogy rossz hatásfokúak voltak. Nem oda jutottak, ahol szükség volt rájuk, viszont bőségesen élhettek vele olyanok, akik nem szorultak rá. Ez komoly pazarlás. Erre a mostani kormány rátett egy lapáttal. A gyermekes családok támogatása jelentősen megnőtt az olyan magas jövedelműek körében, ahol a gyermeknevelés a támogatás nélkül is biztosítható lenne, míg erősen lecsökkent a támogatás ott, ahol a nagyon alacsony a jövedelmek miatt valóban szükség lenne a támogatásra. A tendencia folytatódik, jövőre sem emelik a családi pótlékot, hanem az adóba építenek be kedvezményeket, amit csak az tud teljes mértékben kihasználni, akinek az adója egyébként elegendően nagy lenne, tehát az alacsony jövedelműek ismét nem. Ugyanez idén azt jelentette, hogy a legalacsonyabb jövedelmű gyermekes családoknál éppen azoknak csökkent leginkább a nettó reáljövedelmük, ahol nagyobb volt a gyermekek száma.
Tehát jövedelem szempontjából éppen a legrászorultabbak, ott is a több gyermeket nevelők járnak legrosszabbul.
"Én továbbra sem látom, hogy mi ebben a kersztény, de nem baj."
Segítek, jó? Kérem nézze meg, hogy mi jellemezte a keresztény-nemzeti jellegű államot ebből a szempontból. Talán még Önt is megdöbbentheti a hasonlóság.
Tisztelettel,
mint fent