Megtudtam azt, hogy a Vigadó épületében Himnusz kiállítás van. Jó régen nem voltam ott, alig-alig emlékeztem rá, pedig nagyon szép a belseje, az aranyozást nem vitték túlzásba, a lépcsőház kifejezetten arányos, a lépcsőkön könnyű járni.

Belépve egy aprócska könyvtárfélét pillantottam meg. Az első utam odavezetett. Nagyon kedvesen fogadtak, mondták, hogy csak helyben olvasás van, ez ellen nem is volt kifogásom. Viszont az asztalon találtam egy érdekességet, rögtön meg is néztem. Afféle tükrös, körbeforgatható szerkezet volt, el is kezdtem tekergetni, egy tigris ugrált benne. Ez lehetett a filmvetítőgép dédnagybátyja. Több szalag is volt, a másodikon egy ló futott, a harmadikon pedig egy nő lépett fel egy emelvényre, majd leugrott róla. Képzeljétek, ez a kacér nőszemély majd’ a térdéig húzta a szoknyáját! Sok művészeti folyóirat volt ezeket lapozgattam egy kicsit, aztán irány az első kiállítás.

Ez az ötödik emeleten volt, oda azért lifttel mentem föl. Egy tágas, jól világított, kellemes hőmérsékletű terem volt, nem túl sok, de annál érdekesebb látnivalóval. A himnusz alatt itt nem, vagy nem csak a Kölcsey-verset értették, hanem pl. egyes zsoltárokat is.

A kiállított tárgyakat így sem tudnám mind elsorolni, csak néhányat említek kedvcsinálónak. Egy fából faragott szobor, valami ószövetségi próféta lehetett, aki éppen komoly kifogásolnivalót talált embertársai viselkedésében. Egy másik faragás fejfára boruló, arcát a kezébe temető nőt ábrázolt a gyász élethű kifejeződése volt.

Csodaszép, agyagból készült úrvacsorai kancsók, hozzá illő agyagpoharakkal, nem lehetett jómódú az egyházközség. Volt Miska-kancsó si, bár kackiás bajsza után ez inkább Mihály volt.

Láttam néhány szép üvegkelyhet is, ha ez is úrvacsorai kehely volt, elég sok megbánni valója lehetett annak, aki ezt kiitta.

Népviseletbe öltöztetett babák is voltak, egyik szebb, mint a másik, remekül kidolgozva. A kedvencem a nagytiszteletű úr volt, csodásan redőzött palástban, éppen egy ifjú menyecskével beszélgetett, sejthetően a jövendő keresztelőről.

Szaruból faragott csodás tárgyak, sótartó, ivókehely, míves kidolgozással.

Találtam három hangszert is, az egyiknél rögtön rájöttem, hogy az tekerőlant, a másik kettő citera volt, de ennek csak itthon tudtam utánanézni. Mindhárom új volt, csillogott-villogott.

Az egyik tárlóban gyöngyház nyelű kések, a legkisebbik láttam határozott kísértés fogott el, de a tárló jól volt lezárva.

Népviseletbe öltöztetett, életnagyságú bábuk, még a kékfestő-fehér kombináció is csodaszép lett.

Egyszóval, bőven volt mit nézegetni. Meg is tettem!

A hatodikon volt a Trianon kiállítás. Azt az egy emeletet gyalog mentem fel, innen tudom, hogy a lépcsőház elegáns és kényelmes.

Erről a kiállításról nem nagyon tudok mit írni.

Külön öröm, hogy minden ott dolgozó udvarias, és szívesen beszélgetnek, ha valaki kérdezi őket.