A magam részéről nem dimenzionálnám túl annak a jelentőségét, hogy lokálisan a gravitáció és a gyorsulás egymással helyettesíthetők, mert hiszen az, hogy az ekvivalencia nem terjeszthető ki nagy tartományokra, az közvetlenül bizonyítja hogy ez NEM AZONOSSÁG, HANEM CSUPÁN EGY LOKÁLISAN ÉRVÉNYESÜLŐ EGYSZERŰSÍTÉSI LEHETŐSÉG. Ezért így is kell rá tekinteni, vagyis nem gondolni azt, hogy szabad lenne áttérni "tetszőleges vonatkoztatási rendszerre". Azt mondanám, hogy eleve csak anyaghoz rögzített vonatkoztatási rendszerekben szabadna gondolkodni (a teljesen önkényes rendszerek kizárásával), de az anyaghoz rögzített vonatkoztatási rendszerk sem lesznek feltétlenül mind jók, amit közvetlenül bizonyít, hogy a forgó vonatkoztatási rendszerek körül is gond van. És lehetnek további megszorítások is szükségesek az einsteinti alapkoncepcióhoz képest.
Amikor tehát egy látszatra üres tartományon belül szeretnénk meghatározni az energiasűrűséget, csupa olyan dolgot kellene még számításba venni, amit Einstein azon az alapon "hajított ki az ablakon", hogy számára az éter koncepciója csupán felesleges komplikációkat jelentett volna. A helyzet analóg azzal, hogy Newton sem alkotott "hipotéziseket" arra vonatkozóan, hogy mégis hogy a fenében, milyen mechanizmussal terjed az olyan gravitáció, amely az ő egyenlete szerint hat a távoli testek között. A valóságban persze Newton nagyon is sok hipotézist vett számításba, csak éppen nem tudott megnyugtató eredményt elérni, és ezért maradt meg végül annál, hogy a gravitációs egyenlete a gyakorlatban jól működik, és ha elméletileg nem is világos hogy miért, attól még felhasználhatjuk.
A relativitáselmélettel is hasonló a helyzet. Bizonyos körülmények között remekül működik, és ezt érdemes kihasználni és nagyon megbecsülni, csak nem szabad az igazságát abszolutizálni.
És több mint száz évvel a megalkotása után valójában nagyon is időszerű elkezdeni gondolkodni mindazokon az egyszerűsítéseken, amelyeket Einstein bevezetett, hogy nem tudnánk-e ma már jobbat. Ehhez NEM az jelenti a megfelelő vezérfonalat, hogy nekiugrunk mindenféle tenzoroknak ("mint paraszt a bervával", ahogyan egyébként késői életében maga Einstein is tette, terméketlenül), hanem hogy az újabb kísérleti eredményekre figyelünk.
Én azért hivatkozom olyan gyakran a feketelyukak egyesülésekor észlelhető gravitációs hullámokra, mert mielőtt ezeket a hullámokat észlelték volna, nagyon sokakban élt az a vélemény, hogy ilyenek nem is lehetnek, mert hiszen ha minden energia a feketelyuk eseményhorizontján belül van, ahonnan viszont nem jöhet ki, akkor jelentős nagyságú gravitációs hullámok sem keletkezhetnek (pontosabban csak olyankor, amikor legalább az egyik egyesülő objektum nem feketelyuk.) A feketelyukak egyesülésénél észlelhető hatalmas energiájú gravitációs hullámok viszont közvetlenül bizonyítják, hogy sem a kinetikus, sem pedig a gravitációs potenciális energia nem a feketelyukak eseményhorizontján belül van, hanem kívül, és tipikusan KÖZÖSEN alakítják ki. Véleményem szerint ezen a nyomvonalon érdemes tovvább haladni, hogy olyan jellegű energiasűrűség képletet kaphassunk a gravitációs térre, ami aztán összhangba lehet hozható pl. a Nagy Bumm elméletével.
