Az ökumené-t a protestánsok alkották meg, és a katolikusok megfigyelőként vehetnek rajta részt.

 

A legnagyobb protestáns maga a mai katolikus egyház, amely nagyrészt felszámolta a középkori torzulásokat (II. Vatikáni Zsinat), és teológiájában elhúzott a protestánsok mellett, akik még ma is azt a Canterbury Anzelm féle megváltástant nyomatják, amelyet azidőtájt Anzelm csak vitairatnak szánt, majd a mainstream nézetté vált. Noha ezzel szemben az a megváltás, amelyet Bonaventura dolgozott ki, sokkal inkább egy örömhír mint az amit a hittanokon tanítanak. Az előző - még élő - pápa (XVI. Benedek) is, aki azelőtt az egyház fő teológusa volt, szintén a szenvedésével végtelenül szerető istenképet szorgalmazta, aki minket engesztelt ki abból a tévhitből, hogy az Isten tudna haragvó is lenni. Istenben semmi nem változott a kereszten, s amióta létezik ember azt mindig ugyanúgy szereti, s Jézusban csupán mi változtunk meg, felismervén azt, hogy ha megöljük a fiát, akkor sem áll bosszút, s nem száll le a keresztről - fitogtatván az isteni hatalmát -, hanem vállalja még a halált is.

 

Erről felkavaró módon beszél Béri László Renátó kármelita szerzetes atya az alább cikkben összefoglaltan:

 

https://www.magyarkurir.hu/hazai/isten-nem-szadista-aki-megolte-fiat-beri-renato-karmelita-megvaltasrol-palferis

 

Ez egy visszatérés az eredeti ősi keresztény hithez, és örömhírhez, amelyet a katolikus egyház az évszázadok során sokszor eltorzított, ám még a protestantizmus sem tudott visszahozni, hanem csupán néhány begyepesedett, torz hagyományt eltörölni.

 

A mai pápa szemmel láthatóan nem érzi jól magát a pápaságában, s úgy tűnik csupán azért nem szünteti meg ezt hagyományt, mert a hívők részéről rendkívül nagy nyomás nehezedik rá a megtartásában.