tető – ‘felülről lezáró elem’: a doboz teteje; ‘épületet felülről borító egy vagy több sík’; ‘legmagasabb rész’: fatető, hegytető; ‘fej(tető)’: tetőtől talpig becsületes ember; ‘csúcs, netovább’: ez aztán mindennek a teteje!; ‘értelem ‹valamiben›’: a tervednek semmi teteje. Származékai: tetős, tetőtlen, tetőz, tetőzet, tetőzik, tetejébe. Az elavult tetik (‘látszik’) ige folyamatos mellléknévi igeneve, amely ‘messzire látszó’ jelentése alapján a ház legfeltűnőbb részének neveként főnevesült; egyéb jelentései ebből vezethetők le. Lásd még tetszhalál, tetszik, tettet.

Ez egy történelemhamisítás. A tető szó a germán teh, deh tőből ered, vagy indogermán, a decken van benne.

A tető esetében a h elntűnt, de még kimondáskor érzékelhető. A tő képző egy indgoermán képzés, itt germán, a tó vagy a latin tio, mint a natio, generatio, vagy a germán flehtó, ami a faj tőből ered: faj+ kausatív t=fágy(fáty)+tó, akkor a tető=teH+tó.

Az ó és az ő képző nem török kicsinyítő képző, hanem a germán-indogermán io és jó képző. Mindegyik vizsgálata az indogermanisztika és germanisztika alá tartozik, és nem a finnugorisztika alá, ahogy a vány és vény melléknévképző is, hisz ez a germán in, illetve van a nőnemű nja képző is, ahogy a vá is ide tartzik, mint az özvegy(widwón), fösvény.

Ezeket nem lehet megközelíteni se turkológiailag se finnugorsztikailag, csupán germanisztikailag.