Folytatódik az 50-es éveket idéző propaganda:
https://magyarnemzet.hu/gazdasag/az-uj-menetrend-bevezetese-utan-kevesebb-busz-jar-majd-8166659/
"Úgy tudjuk, hogy a vasúti közlekedés előnyének fokozottabb érvényesítése ősszel és a következő években is folytatódik."
Magyarra fordítva: készüljetek fel még több vonalbezárásra.
"A szaksajtóban az elmúlt napokban vita bontakozott ki a vasúti mellékvonalak járatainak ritkításáról, ideiglenes szüneteltetéséről."
Nahát, nem is a minisztériumból jött az ötlet hanem a szaksajtóból?
"A RegionalBahn.hu közlése szerint június 6-tól 34 vonalon megszüntetik a vonatok jelentős részét, egy részük helyett pótlóbuszokat közlekedtetnek majd. Húsz vasútvonalon naponta irányonként mindössze egy, további kilenc esetében pedig két járat fog közlekedni. A csökkentés érinti az Esztergom–Komárom, Székesfehérvár–Sárbogárd, Nagyoroszi–Balassagyarmat, Balassagyarmat–Ipolytarnóc, Vámosgyörk–Gyöngyös szakaszokat is. A Zalaegerszeg–Őrihodos vonalon csak két, megállás nélkül közlekedő nemzetközi gyorsvonat marad, a személyvonatokat buszokkal fogják pótolni."
"Egyes vélemények szerint a menetrend szűkítése a vasúti közlekedés visszaszorítását eredményezheti a mellékvonalakon."
Miért, volt más vélemény is? Ami szerint a menetrend szűkítése a vasúti közlekedés térnyerését eredményezheti a mellékvonalakon?
"A helyközi közúti közlekedést érintő kormányzati lépés azonban azt mutatja: a cél a jelentősen visszaesett forgalomhoz igazítani a közszolgálati járatokat, függetlenül attól, hogy vasúton vagy közúton járnak."
Az utolsó mondatban már sikerült beismerniük hogy így lesz és kész.