Nézzük akkor milyen neveket hámoztak ki eddig ó-germán rúnákból.

 

Yggdrasil, Verdandi, Urd, Berkanan.

 

És most nézzük, hogyan néz ki mai fonetikus leírással egy ó-germán rúnákkal írt vers (állítólag):

 

Ask veit ek standa,
heitir Yggdrasils,
hár baðmr, ausinn
hvíta auri;
þaðan koma döggvar,
þærs í dala falla,
stendr æ yfir grænn
Urðarbrunni.

20.
Þaðan koma meyjar
margs vitandi
þrjár ór þeim sæ,
er und þolli stendr;
Urð hétu eina,
aðra Verðandi,
– skáru á skíði, –
Skuld ina þriðju;
þær lög lögðu,
þær líf kuru
alda börnum,
örlög seggja.

 

Nehéz szavakba foglalni, amit ezen sorok elolvasása után érzek. Nem tudom eldönteni, hogy gurulva röhögjek vagy sírjak. Na most eddig is tudtam, hogy a germánok azért elég rendesen le voltak maradva kultúrálisan a szkíták, a hunoktól azaz királyi szkítáktól másnéven a magyaroktól. De ez itt, már elnézést de nem beszéd, hanem rögfögés. És bármennyire is el voltak maradva, kizártnak tartom, hogy röfögtek beszéd helyett. Egy szó mint száz, az egész kitaláció, fogalmuk sincs, milyen volt az a nyelv, amit a rúnákkal leírtak, ennél fogva abból levezetni a magyart enyhén szólva is a hülyeség csúcsa.

 

De ha tényleg ilyen volt az a nyelv akkor meg pláne nem. A magyarok sosem röfögtek. Egy mai magyar minden nehézség nélkül meg tudná értetni magát a Szent István korában élt magyarokkal. Egy mai bármilyen germánnak meg fogalma sincs, mit ít jelentenek azok a szavak, amiket 300 évvel ezelőtt leírtak. Erről ennyit.