De neked ezt még mindig nem sikerül értelmezned. Mert egyre csak görbületlen téridőben próbálod elképzelni.

Pedig mutattam neked egy ábrát, aminek segítségével megérthetnéd, hogy bármilyen kicsi helyre sűrűsödtek is korábban azok az objektumok, amelyek ma körbe-körbe mindenfelé  betöltik az eget egészen a kozmológiai horizontunkig, ezt a múltbeli sűrűbb világot is mindig belülről látjuk. Ha a Dél Keresztje felé nézünk, akkor a mögött egyre távolabbról, egyre inkább a múltból látjuk az arra lévő ősi galaxisokat, ha pedig az Északi Sarkcsillag felé nézünk, akkor a mögött látjuk egyre távolabbról, egyre inkább a múltból az arra lévő ősi galaxisokat. Sőt ezek mögött mindenfelé a még sokkal ősibb plazma állapotú világegyetem különböző részeit is látjuk. Amiről a kozmikus háttérsugárzás ad hírt.

Mindezt belülről látjuk, annak ellenére, hogy akkoriban ez az egész térrész csak négyszázezer fényév sugarú volt. Sőt, ha átláthatnánk az ősplazmán a még korábbi, még sűrűbb múltba, akkor ugyanígy mindenfelé magunk körül és belülről láthatnánk a mai horizontunkig terjedő világunk múltját. Noha az akkor pár kilométer, vagy még korábban pár centiméter sugarúra sűrűsödött össze.

Ezt a görbületlen téridőn nevelkedett agyunkkal nem vagyunk képesek 3+1 dimenzióban szemléletesen elképzelni, ezért kell 1+1 dimenzióban szemléltetni. De ha te nem vagy hajlandó lemenni az alapokig, és rászánni magad a szigorúan következetes gondolkodásra, a megadott segítség elfogadására, akkor mindhalálig megmaradsz a pár mondatos bölcsességeidnél. Ám ez a zsigerileg beidegzett síkvilági térérzet reménytelenül alkalmatlan a görbült világban való tájékozódásra. Amit te láthatóan csak a tér görbeségeként tudsz elképzelni, holott a 3+1 dimenziós téridő 3 dimenziós térmetszetei éppen görbületlenek, az időszerű és a fényszerű metszetek görbülnek. Ebből származik a fenti paradoxonnak látszó helyzet.