Ó, a halál.

 Ó, a halál.
 Mi ismerjük csak, pici gyerekek.
Utunkba áll
s könnyes, pityergő szájunk megremeg.
Ó, a halál.
A játszótársunk és tréfál velünk.
Rohanva száll -
Ő a fogó - és jaj, jaj, jaj nekünk,
tépázza gallérunk, ijedve forgunk
és kacagás közt betöri az orrunk.
Kutakba látjuk, mély vizek felett,
sötét szobákba kuksol reszketeg,
lepedőben - így mondta ép a dajka -
kasza van a kezében, nincsen ajka
és fondoran vigyáz,
mikor suhan az esti láz
s a hőmérőn, ha ugrik a higany,
csontos markába hahotáz vigan.
Övé a bál,
Ő a halál.
Farsangos éjen a nagyok mulatnak,
de kis szobánkba fekete az ablak,
az éjbe kint
Ő ránt tekint.
Mi gyermekek, mi küszködünk vele
s játékpuskánkat fogjuk ellene.

Kosztolányi Dezső 1910