Amíg itt barátságos csevej folyik valamiféle gyönyörűséges, csendes, és méltóságteli tovalibbenésről a halálba, addig százezrek sikolyát nem halljuk meg.
A szociális szférát úgy általában minden kormány telibexarja, illetve ellenzéki pártok próbálnak mutogatni a benne létező nyomorra. Majd amikor kormányra kerülnek, fordul a kocka, és éppen úgy leszarják a területet, mint akiknek fennen mutogatták az ott megjelenő foslevet. Tehát el lehet mondani, h a rendszerváltozás óta, azaz 30 éve vannak leszarva az ott dolgozók, és pácienseik.
Mit is ölel fel ez a terület? A hajléktalan-ellátást, az idős-ellátást, egyes pszichiátriai gondozottak ellátását, illetve a gyermekjóléti szolgáltatásokat. Azaz általában olyan emberek gondozását, akik forrás-, vagy képességhiányban szenvednek ahhoz, h a trsdlom normáit követni tudják.
https://youtu.be/65KUNAGdDbU
https://hvg.hu/itthon/20200416_Sem_szakemberbol_sem_vedofelszerelesbol_nincs_eleg_az_idosotthonokban
https://444.hu/2020/04/16/tesztelesben-es-vedofelszerelesben-sem-kapnak-segitseget-az-orszag-idosotthonai
https://444.hu/2020/04/24/harom-idosotthon-is-ugyanazt-a-valaszt-adta-a-kerdesre-hogy-hany-fertozott-van-naluk?fbclid=IwAR3FaZQSQJ6n3-4v0kJtphbgLi9xUqbjEj1gOl7oju1IDwaTv6zLdVqviFo
Különösen képmutató az a propagandavideó, ami az állítólagos nemzeti összetartozást kívánja demonstrálni ebben a válságos helyzetben. Amiből jól láthatóan szándékosan vannak kifelejtve a szóbanforgó szféra alakalmazottai, és ellátottjai. Akik sem trsdlmi támogatást, sem anyagi megbecsülést, de még egy szóval való említést sem érdemelnek a nagy nemzeti összefosásban.
Köszönjük szépen!
Nem mellesleg ez az a terület, ami meghatározza egy-egy nép hangulatát, életminőség-érzését, lelkivilágát.
Az a legszomorúbb, amikor maga a szocmunkás/gondozó is betagozódik a Vogonia rendszerébe, és maga löki az Univerzum Vákuumába a saját ellátottját.
Különlegessége a szférának, h nem állami, hanem önkormányzati kötelezettség a fenntartása. Így mind az ellátottaknak, és az ott dolgozóknak is nincs kihez fordulniuk panaszaikkal, érdekérvényesítő képességük csekély, mivel egyik hatalom mutogathat a másikra (így kovácsolva politikai tőkét/profitot) az eredménytelenség miatt.
Nem csak ellátottakról van szó, hanem a benne dolgozókról, fenntartókról, civil szervezetekről, egyházi intézményekről. Némelyik nem csak fennen hirdeti, de el is hiszi magáról a segítő szándékot, azaz azt a felvetést teszi magáévá, h nélküle az ellátottja még rosszabb helyzetben lenne.
A rendszer megszüli, hogy maga a szolgáltató személyzet elembertelenedik, megfosztja magát emberi mivoltától azáltal, ahogy a rábízottakkal bánik, illetve eszközök hiányában bánni kényszerül. És a lázadás, az összefogás, a harc helyett azt választja, hogy maga is dehumanizálódik. A saját megélhetéséhez szórt morzsákért elhiteti a trsdlommal, h van valós segítség a bajba kerülteknek, csak azok képtelenek élni a nagyszerű lehetőségekkel. Majd amikor egy ilyen megetetett trsdlom egyik hívő tagja bajba kerül, és segítségért fordul egy ilyen hitetőhöz, és kiderüle, h szemfényvesztés az egész sztori, és kinyírja az illuzionistát, mindenki háborog. Az illuzionista szekta tagjai éppen úgy, mint a még ellehetetlenülésre váró, de a cirkusz előadóiban bízó tömegek.
És akkor felmerül a kérdés, h miért is kell adót fizetni.
Mert az, h van szociális védőháló, az egy illúzió Magyarországon!
"megfosztja magát emberi mivoltától azáltal, ahogy a rábízottakkal bánik, illetve eszközök hiányában bánni kényszerül. És a lázadás, az összefogás, a harc helyett azt választja, hogy maga is dehumanizálódik. "
Merthogy mégiscsak arról van itt nagybaszó kedves olvasó, ha felmerülne benned a kérdés, h mit tettél volna a zsidók halálgyárba hurcolása idején, nos azt teszed ma!
Képzeljük el azt az ellátórendszert - illetve nem kell elképzelni, mert létező való - , amely azt állítja önmagáról, h nélküle az ellátottja még rosszabb helyzetbe kerülne. Mi lehet attól rosszabb, h a személyi higiénét olyan formában "biztosítja" a személyzet, h annak alanyát először megseprűzik, majd a magatehetetlen, öntudatlan ellátottat lecsutakolják egy olyan fél éves szivaccsal, amelyet MINDENKIRE használnak a 100-nál is több fős intézményben, mindezt koedukáltan...
Az emberben felmerül, h nem lenne-e 100x, 1000x humánusabb egy szép, csendes euthanázia. De ettől ugye elborzadunk, mert mégiscsak emberek lennénk, vagy mi a csuda...