petyaaa Creative Commons License 2020.04.22 0 0 160

A másik párhuzam, az automata váltó

Anno ugyanilyen megfontolásból vettünk automata váltós egyterűt; ha feleségem gyerekkel megy ideoda, akkor ne kelljen ezzel vacakolnia, illetve budapesti tötymörgésben ne kapjon rángógörcsöt a bal lába a kuplungon.

 

De úgy alakultunk, hogy 95%-ban én vezettem az autót. És ráébredtem, hogy számomra a legfontosabb extra kényelmi funkció az, ha a tengelykapcsoló+váltómű rendszeres és kényszerű üzemeltetésével nem kell többé foglalkoznom.

 

Én nagyon szerettem a Scénic automatáját. Ugyan csak négyfokozatú volt, de ez kit érdekelt annak idején (nem érdekelt 2 éve sem).

A nyolcfokozatú Aisin valóban sokkal simábban vált, észrevétlenül le és fel egyaránt.

Ám a Reanult-e valahogy intelligensebb volt. Értem ezalatt, hogy ha sportoskodni volt kedvem, hamar felismerte, és később kapcsolt fel, hamarabb vissza; illetve pepitában: ha öreguras voltam, tötymörögtem, szépen hamar felkapcsolt, és hagyta a nyugis vezetést. Felhőszakadásban, hóban nagyon hamar felváltott, hogy ne pörögjön ki a kerék, gyors és pontos vissza visszaváltásokkal segítette a motorfék kihasználását - magam sem kapcsolgattam volta másképp a manuális váltót, úgy tudtam szép egenletesen, dinamikusan elmenni a többi autó között. Sokszor tapasztaltam, hogy mintha lenne egy virtuális félfokozat az egyes és kettes közt. A szekvenciális váltó gyorsan kapcsolt le és fel egyaránt; ez elsősorban a motorfék kihasználása maitt volt fontos (bár nem sokat használtam)

 

Aisin nyolcfokozatúja mindezt sokkal-sokkal simábban és észrevehetetlenebbül teszi, ám konstans ugyanúgy. Nincs előzménystílushoz történő alkalmazkodás, és a motorféket is hamar elengedi. Például: ereszekdek le a Kapy úton, ahol kettes kell ahhoz, hogy ne gyorsuljon az autó, ám egyszer csak felvált hármasba, majd négyesbe, az autó pedig megindul. A fülekkel kell vagy 1 mp, míg visszavált, két fokozat visszakapcsolás 2-3 mp-et igényel. Aztán kezdi újra. Nem értem, miért nem fogja fel, hogy én most motorfékkel akarok menni a lejtőn. A telemetria is elárulja neki, hogy épp gurulunk negyvennel, nincs gázadás, kettes motorféket választottam a kapcsolóval, de mégis úgy dönt, ide négyes kell. Dühítő és egyben balesetveszélyes is. Ebben sokkal jobb volt a tizenéves Renault automata.

A másik a kickdown. Szerintem erre a funkcióra nagyon rosszul hangolták össze a motorral. Hirtelen gázadásra túlságosan visszakapcsol, felüvölt a motor, mert az optimálisnál eléggé magasabb fordulatszámra kényszeríti a váltó - és épp ezért egy gyors megugrás után már alig gyorsul tovább, mert ekkor viszont nehezen szánja rá magát a felkapcsolásra. Ha belepiszkálok a kormányfüllel, hogy ugorjon egyet, akkor húz tovább szépen.

Nem mondom, hogy nem lehet ezzel együtt élni, de bosszantó, főleg, ha van előtapasztalat intelligensebb hangolású automata váltóval.

A Rönci 


A Rönci váltója


Előzmény: Greg úr (149)