A Magyar népmese általában így kezdődik. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy...
Ha a végtelen nagy energia potenciája egy „egyedüli” pontban lenne, akkor a tér, és idő is megnyilvánulatlan, lehetőség benne. Ez a rendkívül kivételes esete annak, amikor a szuperszimmetria fennáll, amikor a pozitív és negatív energiák, tökéletes egyensúlya mozdulatlan állapotban van. Ez az állapot részünkről, megnyilvánultaktól a semminek tűnik. Mivel nem ad közvetlen információt magáról, egy igazolhatatlan következtetés, feltételezés marad számunkra.
Azonban jóval valószínűbb az a feltételezés, amikor a végtelen energia-szimmetriának olyan dinamikus az állapota, amikor a megnyilvánult tér és idő, a végtelen téridő, a folyamatosan kis adagok formájában felbukkanó-eltűnő téridő kvantumok által létezik. Mint egy végtelenül kiterjedt, azonos nagyságú buborékokból álló „habhalmaz”. Ez a négydimenziós diszkrét téridő ugyan azt a végtelen nagy potenciát tartalmazza homogén, irány-független eloszlásban, mintha az csupán egyetlen kivételes pontban volna. Ennélfogva a diszkrét téridőnek egy kvantuma, a létező legkisebb energia potenciával rendelkezik. Azonban a parányi méretű „buborékok”, mint a téridő kvantumok nem azonos idejű felbukkanása - eltűnése, a teljes halmaznak fluktuációját, alaprezgését okozza.
Ezt a fluktuációs folyamatot egy képernyő hasonlattal tudnám szemléltetni. Amikor nincs antenna csatlakoztatva a TV készülékhez, a képernyőn fekete fehér pöttyök villannak fel a sörétzaj, súgás kíséretében. A folyamatosan felbukkanó és eltűnő téridő kvantumokat szintén a képernyő hasonlattal szemléltetve, a képernyő felső oldalán lévő fekete sáv, a forrást jelöli, az alsón lévő pedig a nyelőt. A köztes részen egy apró lyukú négyzetrács, (háló) szemlélteti a semleges „töltésű”, pozitív és negatív energiájú téridő kvantumokat, miközben fentről lefelé egyenletes sebességgel halad a háló. Ez a mozgókép, szemlélteti a kvantumok életútját, azok véges létezési idejét, a folyamatos rácsmozgás pedig a rácsnak, mint a halmaznak a végtelenségét. A két fekete sáv együtt, pedig a szuperszimmetriát jelöli, amit a szemcsézettségben is megőriz a dinamikus téridő struktúrája. Az eddig felvázoltakat, tekinthetjük az „ősrobbanást” megelőző, alaprezgéssel kiegyensúlyozott potenciális állapotnak. Ez már nem a semmi!
Egy spontán keletkező hiba (rácsszakadás) a struktúrában, vagyis egy lokális helyen felbukkanó nagyobb méretű, véges energiájú „buborék”születik. (a kozmológiából ismert, fénysebességnél gyorsabb infláció) Ebben a negatív energiájú buborékban, rögvest megjelenik a már csak fénysebességű pozitív energia, amiből majd az anyag elemi részecskéi formálódnak ki. Megjelenik a világmindenség teljes halmazban egy részhalmaz, amit mi a folytonos téridejű univerzumnak nevezünk. Ebben a halmazban már polarizáltan és részleges, vagyis lokális aszimmetriával rendelkezik az energiák minden létező formája. (hullám/részecske stb.) Ebből adódóan ciklikusan felhígul, vagy összesűrűsödik az univerzum állandó méretű „buborékában” lévő anyag-energia. A sűrűsödést tértágulásként, a felhígulást térzsugorodásként értelmezzük a nagy távolságok és a véges terjedési sebesség, a c miatt. Mi az univerzum szemlélői is kivételes helyzetben vagyunk, mivel nem a „buborékfal” közelében, hanem a középtájon kószáló galaxisban vagyunk.
Itt a vége, fuss el véle!
