Hokutoriki
2020.04.03
|
|
0 0
5596
|
Érdekes, pedig pont Japán több más ázsiai országhoz hasonlóan tudta leginkább kordában tartani a vírus terjedését. Az ország méretéhez, jelentőségéhez, és lakosságához képest elenyésző mennyiségű a beteg, nem tudom mi kifogásuk lenne a továbbiakban is zárt kapuk mögött megrendezni a tornákat. A közvetítési jogokból csak-csak kapnának némi bevételt, ha már közönség így se úgy se lenne.
Én bízom azért benne hogy néhány hónapon belül sikerül végre kifejleszteni a vakcinát, sokat olvasok ez ügyben, és sok ország próbálkozik, segítenek egymásnak különböző laboratóriumok infókkal. Ha jól emlékszem, a H1N1-re is körülbelül egy évet kellett várni a megjelenésétől számítva, mire valódi hatásos ellenanyagot gyártottak. Ebből kiindulva november környékén már reménykedhetünk hogy meglesz az ellenszer. |
|