Szia
Nyugodj meg. Én sem találok benne semmi sértőt. Ez nem politikai fórum, hogy sértegessük egymást. Ide az információszerzés és a segíteni akarás miatt jönnek az emberek.
A downgrade-del kapcsolatban valószínű, hogy igazad van. Én azt hasra ütésre írtam. Ismét egy ok, amiért bocsánatot kérek. (amúgy számomra nem okoz lelki törést, ha bocsánatot kell kérnem a tévedésemért. Nem tudhat mindenki mindent)
Viszont a második mondatoddal kapcsolatban – ha nem is vitatkoznék, mert nincs értelme, de – megjegyzem, hogy a 23 éves korom óta csiszolódó vezetési stílusom, és szokásaim nem változnak meg 45-50 perc alatt attól, hogy egy szervizben várok az autó elkészültére. Az autót képességeim és lehetőségeim szerint a legjobb tudásom alapján bejárattam, ám az első pillanattól kezdve a fogyasztás magas volt. Egyetlen beszédes adat, amit néhány bejegyzéssel korábban már leírtam: Üzem-meleg, járó motorú, álló helyzetben levő autó pillanatnyi fogyasztása 1 L/óra. Ez márc. 16 óta 0,7 L/óra. Akkor csak-csak történt valami, hiszem állni ugyan úgy kell friss jogsival is, és régebbivel is, valamint új autóval is, és a 20 éves Mondeoval is.
Hát, én csak ennyit akartam mondani.
Szép napot, és mindenki vigyázzon magára!