Próbálok tárgyilagosan hozzáállni Hegelhez, mellőzve a véleményem, ezért tűnhet most úgy, hogy megengedő vagyok Hegellel szemben. Tudom, eléggé hosszú már ez a topic (szerencsére), de ha visszaolvasol, tisztában lehetsz a személyes véleményemmel. Maximálisan osztom Schopenhauer véleményét - és ezek szerint a Te véleményed is -, ő tényleg egy hatalmas (és veszélyes) szofista volt, egy ábrándos fantaszta, egy nyelvzsonglőr, a filozófia egyik tagadhatatlan nagy bajkeverője. Hozzá hasonló filozófiai szélhámos talán csak Rudolf Carnap nevezhető, de előkelő helyen állnak a posztmodern imposztorok, Derridával az élükön.

Nietzsche (vagy akár később Heidegger) sokkal bonyolultabb eset, időm nekem sincs most arra, hogy bővebben kifejtsem a gondolataim, de mmindenképp védelmembe venném őket. Nietzsche ellentmondásos megítélése egyenesen következik saját ellentmondásos filozófiájából és a történelmi tapasztalatokból. Mindenesetre én alapvetően kitartok a korai Nietzsche magasztalása és a kései Nietzschének a kárhoztatása mellett.

Safranski könyvének érdemes időt adni, és elolvasni az egészet az elejétől a végéig. Dokumentumfilmért kiált ez a könyv, egészen lenyűgöző, miközben finoman avatja be az olvasót a legfontosabb schopenhaueri fogalmak, terminusok lényegébe.