Ami a „továbbfejlesztést” illeti, nem jó kifejezést használtam -, az általad felvázolt érveket elfogadom erre vonatkozóan. Iskolai tankönyvekben olyasmire emlékszem, amely szerint Hegel „betetőzte” Kant filozófiáját, tágabban a német idealizmust -, ezt az állítást is vitathatónak érzem. Megvallom, nekem Hegelről sokkal rosszabb a véleményem még a megengedőbb típusú véleményekhez képest is, mint amit úgy tűnik, Te is képviselsz. Expressis verbis: a fő bajkeverőnek tartom, akinek „köszönhetően” az egész modern kori európai gondolkodás mintegy „félrecsúszott”. Nem csak őt persze, de az első számúnak, vagy a kiindulási pontnak őt tartom. Sajnos, nincs időm most ezt az állításom részletekbe menően megindokolni.
Mellesleg, vagy nem mellesleg rendszeresen meglepődöm, amikor a náci ideológiához köthető filmeket nézek, hogy milyen sok a nietzschei kötődés, sőt ihletés tűnik fel bennük. Azt is tudom, hogy önmagában ilyet leírni, manapság is blaszfémiával ér fel. Itt, egy ilyen topikon persze el lehet intézni azzal is, hogy egy dilettáns össze-vissza hülyeségeket ír. Nietzschére – nem tudom, mennyire direkt, mennyire közvetetten, de erősen hatott Hegel, kezdve azon, hogy minden világnézet, azaz filozófia végső soron egy elbeszélés, és ennek hatására ő is, mármint Nietzsche mesélt és mesélt… - amely „mesékhez” ma is csak ájult tisztelettel illik viszonyulni, vagy sehogy, holott Nietzschének szinte egyetlen filozófiai érvényű (úgy értem: univerzális jellegű) pozitív tézisét sem igazolta az idő, legfeljebb korához kötődő, találó látleleteket, valamint tetszetős kívánalmakat fogalmazott meg, kétségtelen, hogy rendkívüli erudícióval -, hatásának ma is elsősorban ez a titka, de ha alaposabban megkaparjuk a felszínt…
Ahogy írtam, jelenleg nincs időm elmélyültebben érvelni az állításaim mellett, jórészt mert ez az egész kérdéskör nem tartozik prímér érdeklődései körömbe. Általában úgy szokott számomra felmerülni, hogy spontánul és ismételten olyan „adalékokba” botlok, amelyek igazolják ezeket az állításaimat. Ha lesz ilyen a közeljövőben, azt közzé teszem.
Safranski monográfiáját ismerem, annak idején, amikor megjelent, „forgattam”, de ha Schopenhauer-szakértőként ilyen nagyra tartod, alkalomadtán újból foglalkozni fogok vele.
