egyáltalán nem hülyeség, amikor az arvisura azt mondja h
A földrengések és buddhizmus terjedése miatt Ordoszból és Hunnor birodalmából ekkor a harcias hunok eltűntek, mivel nem akartak a földrengésveszélyes Ordosz birodalmáért harcolni, mert a pamír-sakákkal felduzzadt Káspivár birodalma befogadta őket, majd az itteni kimelegedés folytán beállott sivatagosodás miatt a nyugati első nyolcas Istenség hun birodalmába vándoroltak.
Magyarka-ba, ami közel van a meotiszi szkita őshazához
a keleti a káspi vári volt.
az ugor-volgár fejedelem két leányát megszöktették, s így az a szégyen elkendőzése végett kénytelenek volt Hunor és Magyor fejedelmi ifjakhoz adni a leányokat
Hunyor fia Bagamér-Balambér vállalta a harcias honfoglalásokat és a Szaszanída hunokkal és kurdokkal házassági kötelékekbe léptek. Bevezették a kettős uralkodási rendszert, 360-ban
ez az az időszak, amikor a hunok sziria területére törnek be madüia médiába
és ahol elterjedt a buddhizmus:
Az új időszámítás szerint 64-ben Kudzsula-Kapra néven a keleti Kusán-Birodalom fejedelme lett. Szabadka-i emlékként aranypénzt veretett és a római birodalommal felvette a kapcsolatot. Engedett a Kusán birodalomból hozott kényszernek és igen sok utódja született a 24-es asszonynéppel bíró háremében, sőt még a fejére helyezett csúcsos süveg szokása miatt a haját minden nap borotváltatta. Fővárosa Maturában volt, de birodalmát 24 fejedelemségre osztotta, amelyben fiai és unokái lettek az uralkodók, a Buddhizmus pártolása mellett. Legnagyobb kiterjedésű az Indiai Saka-birodalom Kaniska alatt volt. Ezen Kudzsula-Kapra családjából származó uralkodó, amikor a nyugati Kusán-szkíta birodalom a Szaszanidák miatt elvérzett, beljebb húzódott Matura felé és 240-től még 502-ig fennállott.
A keleti nyolcas istenség okozta a legnagyobb gondot, mert itt a buddhizmus és mohamedán világ terjeszkedése örök háborúságot okozott. Az uruki-mani kereszténység Horezmben és Ujgurföldön már államvallás lett, de engedékenységük miatt soraikat úgy a buddhizmus, mint az iszlám nagyon megritkította.