H.Rudolf Creative Commons License 2020.02.12 0 0 2342

No Comment:

 

GáLszécS /-i járás

A régészeti leletek tanúsága szerint területén már az újkőkorban is éltek emberek. A város központjában a bükki kultúra tárgyi emlékeit tárták fel. A későbbi korokból a bronzkor, a hallstatti és laténi kultúra településeinek nyomaira bukkantak. Kerületek elő leletek a kelta, és a római korból, valamint a korai szláv időszakból: a 7.9. századból is.

 

Kassa- Tőketerebesi (járás) székhely - Párics vára :

 

 

"Tőketerebes.

Tőketerebes, a gálszécsi járásban, az Ondava-folyó mellett fekvő nagyközség, 715 házzal és 4623, tóttal elegy magyar lakossal, a kik túlnyomóan róm. és gör. kath. vallásúak. Történelmi, viharos idők számos emléke fűződik a községhez; ez emlékek egyik legjelentősebb szószólója az az omladozó rom, a mely Páris (Párics) vára néven sokat szerepelt a korábbi századokban. A hagyomány szerint a község első alapítója Páris volt s az ő nevéről nyerte a község is a Páris-Terebes nevet, a mint a XIII. és XIV. században nevezték. Egy 1254-ben kelt följegyzés szerint a vár a tatárjárás lezajlása után épült és Páris ispán fia, Terebesi Andor (Andornicus de Terebes) volt az ura. 1280-ban Mihály mester kapta királyi adományban. 1330-ban Drugeth Vilmost látjuk a birtokban, a mely azonban 1343-ban már királyi birtokként szerepel. 1387-ben Zsigmond király a várat Perényi István fiának, Péter mesternek adományozza. Tőketerebes elnevezésére nézve több följegyzés a következő magyarázatot adja: "terebes" irtást jelent; a "Tőke" pedig valami XIV. századbeli név, a mint hogy ilynevű család több helyen szerepelt a vármegyében s így a "Tőketerebes" annyit jelenthet mint "Tőke irtása". Ha tovább nyomozzuk a vár történetét az okiratokban a XIV. század végétől a XVI. század  végeig a Perényi család történetét látjuk a vár fejlődésével és eseményeivel összeforrva. De a XV. században birtokosok még itt Brankovics György szerb despota, a Czudar család, a Hunyadyak, a Szapolyayak és a pálos-rend. A husziták garázdálkodása idején a terebesi várba hívták össze 1454-ben az országgyűlést, hgy a cseh rablók megfékezésére törvényt hozzon. Egy 1483-ban kelt okirat szerint a felségsértő Perényi István, a vár akkori ura ellen Mátyás király hadat küldött s véres ostrommal elfoglalta a várat, elkobozva Perényi István minden birtokát; a lázadó Perényi fia, Imre azonban később visszanyerte a javakat. Perényi Imre kiváló tulajdonokkal felruházott férfiú volt."

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=121404555&t=9038753

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=121408550&t=9038753

 

 

TEREBES- 

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Terebes_(egy%C3%A9rtelm%C5%B1s%C3%ADt%C5%91_lap)

 

Trer ek~ Kimmer törzs,