az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2020.01.28 -2 0 23956

Alleluja! Az amerikai fiatal felnőttek (21–38 évesek) több mint egyharmada a lehető leghaladóbb módon kommunistának vallja magát. A korosztálybelijeik fele ugyan még mindig a kapitalizmusra esküszik, de az ő számarányuk rohamosan csökken, miközben a kommunistáké lendületesen növekszik, az utóbbi egy évben például nyolc százalékkal. A haladás szempontjából még ennél is biztatóbb momentum (vö. Momentum!), hogy a kortárs amerikai fiatalok több mint egyötöde a magántulajdon megszüntetésének és a Pol Pot-féle teljes vagyonközösségnek a híve, 70 százalékuk pedig már most is kész lenne szocialista jelöltre szavazni, persze nem a nemzeti, hanem a nemzetközi fajtából, jelesül Bernie Sandersre, a demokrata párt egyik prominensére, Trump potenciális kihívójára (More than a third of millennials polled approve of communism, marketwatch.com, 2019. november 2.).