Micsoda véletlen: két nappal a Szeviép-ítélet előtt számlázott a városnak a bírónő cége, Botkáék pedig az ítélethirdetés után fizettek.
Ahogy az ünnepek előtt megígértük, folytatjuk az igazságszolgáltatásban, független bíráskodásba vetett hitet sokkoló tényfeltáró riportsorozatunkat a rendszerváltás utáni legnagyobb bírósági botrányról. Korábbi cikkeinkben bemutattuk, hogy két olyan bíró is tagja volt a Botka beszállítóinak számító Szeviép-vezéreket felmentő bírói tanácsnak, akik lekötelezettjei a szegedi szocialista városvezetésnek. Az egyik bírónő, Nóvé Ágnes és férje építőipari cége 800 milliós megrendelést kapott a várostól a Szeviép-ügy másodfokú tárgyalása előtt. A tanácsvezető bíró, Kovalcsik Éva 12,4 millió forintért vásárolhatott meg egy 100 négyzetméteres polgári lakást Szeged korzóján, amit már akkor 21 millióra értékeltek, de ma legalább 50 milliót ér, ráadásul a bírónő nyolc napig volt tulajdonosa a lakásnak, utána eladta, hogy mennyiért, az rejtély. Azt is bemutattuk, hogy a büntetőügyeket, így a Szeviép ügyet is az egyik vádlott védőjének felesége szignálta ki, aki ráadásul az önkormányzati cégek jogásza. Azóta sikerült megszereznünk a Nóvé Ágnes bírónő cége és a Szegedi önkormányzat között létrejött szerződést és minden azzal kapcsolatos dokumentumot. Az iratokból kiderül, milyen ügyesen időzítették a megrendelést, a teljesítést, de még fizetést is… Maradjunk annyiban, hogy Botkáék tutira mentek és utólag fizettek…
https://pestisracok.hu/micsoda-veletlen-ket-nappal-a-szeviep-itelet-elott-szamlazott-a-varosnak-a-birono-cege-botkaek-pedig-az-itelethirdetes-utan-fizettek/