Törölt nick Creative Commons License 2019.12.24 0 0 1120
A héten több alkalommal is előfordult, hogy kártyás vásárlásnál el lett utasítva a kártya.
Egyik esetben másodikra működött, másik esetben 2 próbálkozásra sem, így maradt a kp.
Megnéztem ezt mobilon és ott 2 kártyafoglalás volt az első már levont vásárlásnál és 6db üzenet a másodikhoz, melyből 2 kártyafoglalás, 2 sikeres vásárlás és 2 sikertelen vásárlás.

Felhívtam az ügyfélszolgálatot, mire azt a választ kaptam, hogy technikai probléma lépett fel, tudnak róla, nem csak nálam van ez, viszont a levont összegeket csak az ünnep után rakják majd vissza.

Jó trükk, hogy a banknak legyen fedezete. Csak aki nem 8e Ft-ért vásárolt, mint én, hanem 50e-ért, annak azért problémás, ha 100-150e Ft-ot vonnak le a számlájáról, vagy legalább is napokra eltűnik. Arról nem is beszélve, ha épp csak annyi volt a számláján, még a végén kamatot is számolnak a "hitelre".

Kellemes ünnepeket üzenetre tellett nekik, de rendszerhiba jelzésére nem, hogy az ember 27-éig ne használja a kártyáját már... mert 23-án volt az első eset, 24-én a második és ugye még nem javították ki és elmondásuk szerint pár napig még nem is fogják.

Tehát mindenki vigyázzon a kártyás vásárlással, kövesse a számlaegyenlegén, ha bármelyik is sikertelen volt!