Ha már belementél a dolog pszichológiájába.

Ugye látjuk, hogy egyre inkább "divat" gyermekek esetében ilyen-olyan pszichés kórképet felállítani. Ilyen zavaros, olyan zavaros, stb. Még, ha valódi problémával állunk is szemben, az ilyen helyzetek kezelése nem jó, ugyanis úgy kell kezelni, hogy hát, ez ilyen, így született, nem tehet róla, tolerálni kell. 

A gyerek remekül elvan ebben az úgymond babusgató környezetben, a legritkább esetben foglalkoznak komolyan a dolog súlyával, elfogadják, tolerálják és kész. 

Pl. a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedők jellemzően nem tettleg, hanem lelkileg bántalmazzák a társukat, és az ilyen gyerek felnőve hirtelen áldozatból egyszerű bántalmazóvá válik. 

Tehát nem IE-re van szükség, ne a büntetés legyen az elsődleges cél, hanem az okok feltárása, és a megelőzés. Egy szexuális abberrációval (pl. mutogatós bácsi) élő ember valahol maga is áldozat, nagy valószínűséggel valamikor, esetleg rendszeresen valamilyen szexuális abúzus érte. De erre sosem gondol senki, hanem megy az akasszuk fel tömeghiszti, ami baj. A büntetés lehetősége legfeljebb arra ösztönzi az elkövetőt, hogy jobban ügyeljen arra, hogy ne legyen bizonyítható a tette. 

A jó párválasztás hangsúlyozását továbbra is fontosnak tartom annak ellenére, hogy igazat adok abban, hogy az emberek változnak, nem tudhatjuk milyen hatások érnek bennünket, milyen helyzetekre hogyan reagálunk a különféle életszakaszainkban. Annyit azért megtehetünk, hogy nem akarunk mindent azonnal, és betartjuk a lakva ismerszik meg az ember mondást. Amikor még van menekülő útvonal. Ez egy alapvető szűrő kéne legyen.