A heti menetrendszerű bántalmazó hírünk még a szokásosnál is tragikusabb, pedig a sima asszonyverés/asszonyölés/gyerekbántalmazás lassan már a címlapra is alig fér fel, a cifrább esetekről szoktunk hallani.

A leggyakoribb reakció - amint az várható volt - az, hogy miért engedték ki a börtönből a rohadékot. Ebben van valami, de szeretném felhívni a figyelmet néhány fontosabb kérdésre:

Mi történt ezzel az emberrel a börtönben? Alapvető dolog a börtönnel kapcsolatban, hogy ameddig nem kizárólag életfogytig tartó szabadságvesztésre használjuk, addig nem lehet róla úgy gondolkozni, mint egykor a briteknek Új-Zélandról, hogy amint a hajó eltűnt a láthatáron, a probléma is eltűnt.

Ameddig létezik határozott idejű szabadságvesztés, addig a börtön legeslegfontosabb feladata, amelyre Magyarországon lassan fillérek se jutnak, azzal foglalkozni, hogy az oda bezárt ember egyszer ki fog jönni. A büntetése második felének pszichiátriai-pszichológiai megfigyelésről és felkészítésről, a börtönbe vezető út lépéseinek megfejtéséről és korrekciójáról kell szólnia. A börtönnek vagy más, erre való szervnek, a börtön utolsó egy évéről és a szabadon engedést követő egy évről úgy kell gondolkoznia, hogy az ugyanaz az időszak.

Ennek a jogszabályi feltételei nagyjából megvannak, azonban az a legkevesebb, bár már ott is nagyon fontos, hogy a jogalkkotó akarjon ezzel foglalkozni. De ez pénz, nagyon sok pénz. Ugyanis ezek az emberek folyamatos monitoringot igényelnek, tehát egy nagy szervezetre van szükség, ráadásul ezek az emberek minden szempontból nehéz esetek, tehát a velük foglalkozó szakembergárdát meg kell fizetni.

Ameddig azt gondoljuk, hogy egy kalapáccsal másik emberre támadó alakot X év után csak úgy ki lehet engedni a börtönből és nem néz rá naponta valaki, illetve nincs neki egy nagyon részletes, agressziókezelést, pszichoterápiát, tanfolyamokat, gyógyszerezést és hasonlókat magában foglaló reintegrációs programja, addig az ilyen esetek kódolva vannak a rendszerben.

A másik kérdés meg az, hogy milyen gyerekvédelem engedi ezeket az embereket felügyelet nélkül kapcsolatot tartani a gyerekekkel?

Mert ez a tragédia nemcsak a büntető igazságszolgáltatás csődjére mutat rá.

Alapvető dolog, hogy a gyerek a legtöbbször a legrosszabb szülővel is jobban jár, mintha nem tudja megmondani ki az apja-anyja. A szülők viszonyítási pontok az életben, mely viszonyítási pontokhoz a gyereknek joga van, tehát a szülőkkel tartott kapcsolat elsősorban a gyerek joga, és csak másodsorban a szülőé. Adott esetben a börtönben levő szülővel biztosított kapcsolattartás sem hasznontalan, a gyerek számára példa lehet, a börtönben ülő szülő életének értelmet ad, tudja, hogy van miért együttműködni a reintegrációs folyamatban.

Igenám, de ez ettől még egy sűrűn telerakott aknamező. Attól, hogy a gyereknek találkozni kell az apával, akármekkora gazember is az illető, még nem lehet hátradőlni, sőt, innen kezdődik a feladat. Ahol annyi szétverődött család, párkapcsolat van, mint nálunk, kiemelten fontos lenne az olyan szervezet, amelyik nem hibázik olyat, hogy egy ilyen embert egyedül hagy a gyerekeivel.

Ehhez képest a gyámügyet, mint minden közigazgatási ágazatot, tömegesen hagyták ott az emberek, létszámhiány van, a legsimább kérdésekben is hónapokig tart, míg döntést hoznak. Ebben az ügyben meg nemcsak döntést kellene hozni, hanem fogni kellene (kellett volna) az ügy minden szereplőjének a kezét. Ha az a döntés születik, hogy lássa az apa a gyerekeket, akkor mindezt felügyelet alatt, tervszerűen, az apát és a gyereket is felkészítve kellett volna megtenni, és talán már csak majd akkor ha minden gyerek nagy elengedni őket felügyelet nélkül közös programokra. Vagy ki tudja, szakkérdés, nem nekünk kell tudni a választ, sohasem felügyelet nélkül hagyni őket.

A legrosszabb az, hogy ez a két dolog, a sok pénzből, sok szakemberrel csinált reintegráció és a sok pénzből, sok szakemberrel csinált gyerekvédelem és családsegítés nagyobb utópiának hangzik, mintha arról írnék, hogy Budapesten nem lesz dugó, vagy hogy Szabolcs megyében befoltozzák az összes kátyút.

A lábon kihordott államcsőd egyik tünete van előttünk, csak míg a legtöbb legfeljebb kellemetlenségeket okoz, ez öl, gyorsan, és válogatás nélkül, gyerekeket is. És akkor is ez lenne a véleményem, ha a pasas túlélte volna az önakasztást, és most példát lehetne rajta statuálni, hogy aljas indokból, több emberen, 14 életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért odarajzolnak neki egy tényleges életfogytot. Szerintem igazából sajnálják, hogy meghalt, mert így nem lehet a tényleges megoldásról beszélés helyett egy ahhoz képest szinte ingyenes látszatmegoldással elsimítani a dolgot.

 

(Diétás Magyar Múzsa)

Facebook

 

 

Varga Judit megmondta, az Isztambuli egyezmény egy hiszti, mert nálunk anélkül is rendben van minden :(