Na, akkor olvasd el ezt, tanulságos:

"Erről eszembe jut egy könyv, amit nemrég olvastam, és noha banális a példa, mivel “csak” egy csíkos életrajzi “lány”regényről van szó, azért mégis érdemes odafigyelni az ilyenekre, mivel közel negyven évig ezek a csíkos és pöttyes könyvek formálták a lánykák agyát Magyarországon. Szóval a könyv Kertész Erzsébet könyve, és Sofia Kovalevskaya (1850-1891) ( http://en.wikipedia.org/wiki/Sofia_Kovalevskaya ) orosz származású matematikusnőről szól (nem véletlenül írtam oda a születési dátumát), és gyakorlatilag más sincs benne, mint rinyálás afelett, hogy a szegény tehetséges matematika zseni hogy el van nyomva a férfiak világában, és mennyit kell güriznie azért, hogy bebizonyítsa, hogy nőként is ér valamit, szemét-szemét férfiak, de az erős és kitartó asszony végül diadalt arat, és éljen a feminizmus! Nagyjából ennyi volt az amit 14 évesen leszűrtem a sztoriból, és körülbelül homlokegyenest az ellenkezőjét, most, amikor 16 évvel később újraolvastam. Érdekes módon azt soha egy könyvértékelés vagy recenzió nem említi, hogy a nyomi 19. században úgy ívelt föl ennek a nőnek a karrierje, mint valami csillag, ráadásul úgy, hogy két szalmaszálat nem kellett keresztbe tennie, csak ülni, és ügyesen matekozni, miközben azok a szemét-szemét elnyomó férfiak egyengették előtte az utat. Először is ott volt az apja, aki külön matektanárt fogadott mellé, és egész életében pénzelte, hogy ne legyen gondja a napi kiadásokra, aztán mivel akkoriban Oroszországban nők tényleg nem járhattak egyetemre, egy másik férfi minden elvárás nélkül feleségül vette őt (azaz csak név, semmi szex!), és elvitte külföldre tanulni, Bécsbe, Heidelbergbe, Berlinbe, ahol egyetemekre járt és a világ leghíresebb matematikusai adtak neki magánórákat. Aztán élt Párizsban, ahol tagja lett a párizsi Matematikai Társaságnak, díjakat nyert, tudományos fokozatokat szerzett, és végül 33 évesen a stockholmi egyetemen katedrát kapott, professzor lett.

Szó se róla, a nő tényleg nagyon tehetséges volt, de az az igazság, hogy az ég világon semmit nem kellett küzdenie, hogy ilyen kiváltságokban legyen része, akkoriban egy hasonlóan tehetséges fiatalembernek sokkal de sokkal nehezebb dolga volt hogy ilyen karriert fusson be, és semmiképp nem sikerült volna ilyen rövid idő alatt, és nem lett volna ennyi jóakarója és segítője, csak azért mert jó matekos. És egy férfival senki nem lett volna olyan elnéző, ha lepasszolja a gyerekét egy másik családnak, vagy ha egy időre úgy dönt, hogy neki elege van a matekból, faképnél hagyja az összes támogatóját egy szó nélkül és évekre elmegy Oroszországba mulatni, meg romantikus ponyvákat írni, meg szórni a pénzt mindenféle ruhára, cipőre, cicomára, és semmiképp sem várták volna tárt karokkal vissza, ha egy szeszélye úgy hozza, hogy most akkor megint matekozni akar."

Micsoda harcot vívtak mire elismerték őket, ugye?!?