Kreáltak már éppen elég társasjátékot (hogy ne lépjünk túl a közérthetőség szintjén), amelyek viszonylag hűen, de lényegi momentumait illetően, pontosan modellezik a fennálló gazdasági világrendszert.

Na most, ez élesben nem úgy megy, hogy a végén mindenki elégedetten csettint: köszönöm a részvétel lehetőségét, jót játszottunk, igazán jól szórakoztam, remek volt a tea, na és hát a linzer? Nem. A többség mindig veszít.

Talán ezért nincs olyan (e remek gazdasági rendszert modellező) társasjáték, amelyik játék szabályai szerint senki nem veszítheti el mindenét – hiszen, ha nem élet-halálra megy, ha mindenki talpon maradhat, akkor hol marad az élvezet, mi az igazi tét, hol marad a bónusz? Mert a(z idővel egyetlen lehetséges) nyertesnek nem csak az az öröme, hogy szó szerint mindent visz, hanem (túl azon, hogy ebbe még az ágyéka is bele bizsereg), még köztiszteletnek is örvendhet. Csodálni, idővel félni fogják. Azért az már valami!

Mindenki játssza azt a társasjátékot, aminek alapszabályait csak kevesen értik – a viccosztályból például senki.

Egyesek szerint azért jó ez a modell, mert nincs jobb. Hiába omlik össze néhány évtizedenként, újra kezdjük. Lehetne ugyan módosítani néhány paraméteren, mint például az életben maradás alanyi joga, de azt meg azért sem akarjuk, mert akkor a játék elveszítené a jellegét, az esszenciáját – nem volna igazi tétje… meg különben is, csak nem a vesztesek akarnak szabályt módosítani, a nyertesek kárára?

Na jó, vegyük komolyan magunkat.

Ha a rendszer fogyatékosságai okán, alapjövedelmet biztosítanánk a veszteseknek, nagyobbra kellene fújni a lufikat, mint maga az univerzum! Sokkal előbb pukkannának ki, mint ahogy egyébként is, szoktak volt...:-)