A Doxa - erre komoly figyelmet fordítva - megnyerte a magyar és a lengyel állami vasutak szolgálati óra beszerzési "tendereit" - és erre nagyon erős marketinget (a kor viszonylatában nézve) alapítva nagyon jól "elhelyezte magát" ezen a két piacon. Érdemes tudni, hogy a két világháború között volt év, amikor a Doxa termelésének több, mint 90%-át ebben a két országban adta el, annak is a felénél is többet Magyarországon - szinte hungarikummá vált a márka, miközben más piacokon alig volt ismert. Az ekkor kivívott presztízst még a vasfüggöny felhúzása után sem veszítette el - nyilván sokkal kevesebbet ugyan, de bárki máshoz képest így is jelentősebb mennyiségben tudtak ide exportálni órát 45 után is.

A Cornavin is amolyan "pótlékként" lett az 50-es években nálunk befutott, hiszen ezek valójában aránylag egyszerű, középkategóriás órák voltak, erősen "spórolós", vékony aranyozású és gyorsan kopó, de tetszetős tokokban. A Cornavin egyébként - miután a telített külső versenypiacokon nem lett nagyon sikeres - igen komoly figyelmet fordított a keleti piacokra, jó volt az üzleti modelljük (a menedzsment képes volt mindenféle barter-ügyleteket is bonyolítani a devizában nem nagyon fizetőképes, de egyébként eladható termékekkel rendelkező keleti országokkal) - így a keleti blokkban általában eléggé ismertek lettek - ennek lett ugyebár a következménye az is, hogy amikor a 70-es évek kvarcválságában maga a Cornavin is bedőlt és megszűnt, akkor a márkanevet az oroszok megvették, és az export-piacokra tovább gyártották "delfines Cornavinként" - az amúgy Rakéta órákat...