Üdv!
Ez érdekes felvetés...
Mióta megvan az autó, azzal küzdöttem, hogy milliméterre a padlóba kellett taposnom a pedált, hogy egyáltalán váltani tudjak (automata kiegyenlítős bowden). Amikor ezt meguntam, akkor kézi állítású bowden került bele, amit persze állandóan állítgatni kellett, ellenben az 1-2 kapcsolása egyre nehezebbé vált. Végül eljutottunk oda, hogy hozzá kellett nyúlni a váltóhoz, mert a kuplung akárhová lett állítva, akkor sem vette a fokozatokat.
Váltófelújítás után ismét automata bowden került bele, és azonnal visszatért a padlóba gyömöszölendő pedál esete. Ekkor került egy francia autóra szakosodott mesterhez, aki beállította a pedálgépet, merthogy ezen a "szögegyszerű" autón azt is lehet/kell.
Azóta végre van a padló és a fogáspont közözz kb 1 cm-es játék, aminek nagyon örülök. De azért így is előfordul (48-as lábam van), hogy nem sikerül jól rálépnem a pedálra, és azt hiszem, hogy benyomtam rendesen, de mégsem.
De ez nem ugyanaz az eset, hogy benyomom rendesen a pedált és ennek ellenére egyszerűen nem megy be 1-esbe. Mintha egy ütköző lenne a fokozat előtt, és bele kell roppantanom a sebességet. Ilyenkor nem reccsen a fogaskerék, hanem egy szimpla roppanó hangot hallasz/érzel.
Ami még érthetetlenebbé teszi, hogy egyik nap szinte egyáltalán nem tudod kapcsolni az 1-2-t, egy következő napon meg simán beklattyan.
Gábor