Mai kis szines:

"a nemi alapú diszkrimináció többnyire olyan homályos határterületen történik meg, ahol rendkívül nehéz megragadni. Sokszor úgy lehet csak ellenőrizni, hogy az ember végiggondolja, hasonló helyzetben egy férfikollégája is hasonló válaszban, reakcióban részesült volna-e.

Ha komolytalanul szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy igazából akkor beszélhetünk női egyenjogúságról, ha majd közepes képességű nők ugyanolyan könnyedén jutnak szakmai előmenetelhez és vezető pozícióhoz, mint a közepes képességű férfiak. Egyelőre ugyanis az a benyomásom, hogy egy nő teljesítményének többszörösen kimagaslónak kell lennie, hogy azokból a szakmai előnyökből részesülhessen, mint férfitársai, és ez alól a színházi szakma sem kivétel. De nem csak az elvárások magasabbak. Gyakorta sokkal élesebb és kíméletlenebb kritikát kap egy nő, ha hibázik.

...

Nemcsak a nők alulreprezentáltak a magyar színpadon, de más társadalmi és etnikai csoportok, korosztályok, fogyatékkal élő emberek stb., magyarán a deklarált társadalmi normától eltérő emberek hangját is alig hallani. Erre jobban oda kellene figyelniük a színházi vezetőknek.

...

Az is nagyon fontos, hogy felismerjük: ez a fajta viselkedés nem feltétlenül genderspecifikus: ismerek kiváló feminista férfiakat és ijesztően mizogün nőket. Mindannyiunk közös felelőssége a folyamatos önvizsgálat e tekintetben, mert észrevétlenül tudunk belecsúszni rossz reflexekbe. Közös nyereségünk, ha sikerül az alá-fölé rendelt szerkezetű helyett egy mellérendelőbb, empatikusabb és együttműködőbb társadalmat létrehozni."

Forrás: Tűsarkon és hátrafelé: A nők hátrányos helyzetéről az élet minden színpadán