A mai idők helyzete - szerencsére(?) - más mint a múltban, amikor nem volt leszálló ágban a kultúra. A lényeget vázoltam a [122]-ben (a B-válasznál). Ott éppen kezdett előretörni a racionalitás, és a társadalom állapota "deisztikus" volt. Ez is egy fontos tényező.
A "deisztikus" társadalomban már kialakult, és széles körben elfogadottá vált az az Istenkép, amelyben csak egy isten szerepelt (ez is a racionalitás eredménye, hiszen a több isten ellentmondásos, tehát nem racionális).
A mai - degradálódott - korban az emberek többsége inkább a "manisztikus" társadalmi rendet testesíti meg, s ebben a szexualitás csak kismértékben korlátozott, sőt bizonyos erők még akár a legutolsó korlátokat is fel akarják itt dönteni. Ugyanakkor vannak már tapasztalataink a fellazított szexualitás köréből (mintegy 50 éves), de olyanok nincsenek, amelyek nagyon hosszú távon észlelhető különbséget mutatnak, pontosabban azt, hogy egy társadalmi csoport akár ki is halhat a lazaság bizonyos formái miatt (erre majd csak évtizedek múlva kerül sor látványosan, de akkor már késő).
Tehát, ha valamit tenni akarnánk, akkor azt csak diktatórikusan lehetne bevezetni. Ez történt egyes esetekben a múltban, amikor a demokráciát eltörölték, és szigorú intézkedéseket vezettek be, hogy a népesség fennmaradjon. Ám ezután hamarosan zsarnoki uralmak következtek. Nem véletlen, hogy egy ismeretlen forrású (és félremagyarázott) titkos erő már dörzsölgeti a kezét, és örül annak, hogy lóg a levegőben egy újfajta uralmi rendszerre váltás. Vannak akik ezt megpróbálják hősiesen megakadályozni, és értelmes irányt adni a történelemnek, de ők azok, akiket nyíltan demokrácia ellenesnek kiáltanak ki. Végül is minden szuper jól működik, a cél lassan megvalósul, csak nem az amire mi - a mai demokráciát elhívő - emberek gondolunk, miközben már régen csak színjáték az egész.
Persze lenne olyan megoldás, hogy az igazságot bevallani, és a valós helyzetet embermilliók elé tárni, amely ugye súlyos botrányt, s egy másfajta összeomlást eredményezne, pont azok ellen akik mindez kitalálták, és már a cél közelében járnak. Tehát nem véletlen a kemény eszközökkel végrehajtott ellenállás minden oldalról, ahol kilógna a lóláb.