"Néhány hete egy férfi a farkát dörgölte hozzám a négyeshatoson. Nem vagyok az a csipkekesztyűvel megfogós típus, de nem vagyok kíváncsi idegen férfiak farkának érintésére. Őszintén szólva semmiféle testrészük érintésére sem. Akkor sem, ha szerintük szép a fenekem vagy rövid a szoknyám, és a taperolás tulajdonképpen bók.
Tényleg nem jövök zavarba egy farok látványától, pironkodás nélkül írok és beszélek is a szexről, de ott, a villamoson, amikor arrébb húzódtam ("biztos csak képzelődöm, túlreagálom, nem is dörgölőzött"), és ajtónyíláskor a farokdörgölő férfi visszafordult, és RÁMKACSINTOTT, majdnem elbőgtem magam a tehetetlenségtől.
Mert előbb saját magamat kérdőjelezem meg, mert azt nevelte belém ez a társadalom, hogy akkor is hallgassak, ha szarul érzem magam valamitől, mert hát a férfiak már csak ilyenek, és örüljek, amíg fogdosnak, mert addig legalább tetszem valakinek.

Most nem a férfiakhoz szólnék fenéktaperolás és szexuális zaklatás ügyében, hanem hozzátok, nők, lányok, asszonyok, idősek és fiatalok. Hozzátok, akik kommentekben, nyilatkozatokban magyarázzátok, hogy ti is túléltétek, amikor megfogdostak benneteket, a férfiak már csak ilyen fogdosósak, fogjuk fel bókként, hiszen ez nem zaklatás, ráadásul ez a lány táncosnő, aki meg kurvának áll, az, ugye ne sírjon, ha.

Szóval te, aki egy ilyen eset kapcsán azzal jössz, hogy mennyire kemény vagy, hogy te ennél durvább zaklatást is röhögve reagálsz le, gondolj arra: más nem ilyen kemény. Nem mer szólni. Lehet, hogy például azért nem, mert kislánykorában agyba-főbe verték, ha szólni mert.

Te, aki szerint úgy kell mindenkinek, aki kihívóan öltözködik, gondolj arra: nem tudhatod, egy férfinak mi a kihívó. Mi lesz a kifogásod, mentséged, ha (ne adj' Isten) valamely szerettedet vagy téged melegítőben vagy vastag pulcsiban erőszakolnak meg?

Te, aki szerint nem rinyáljunk már egy fenéktaperolás miatt, értsd meg végre: a határaidat te magad jelölöd ki. Te ott jelölted ki a sajátjaidat, hogy téged szabad fogdosni, és nem a helytelen viselkedést akarod megállítani, hanem azzal büszkélkedsz, milyen faszán reagáltad le. Mások máshol jelölnék.

Te, aki szerint karaktergyilkosság minden ilyen ügy: köszi, nem kérünk az olyan karakterekből, akiknél a norma része az idegen nők fogdosása. Ideje, hogy a kiváló sportemberek, színészek meg úgy általában: a férfiak megtanulják, hogy ez nem oké. Nem akarjuk, hogy a kultúránk része legyen, és semmilyen teljesítményük nem hatalmazza fel őket arra, hogy fogdossanak, egyetlen nő sem "jár" nekik csak azért, mert ők sikeresek. Vagy mert szimplán farkuk van.

Te, aki nem mersz szólni, hogy utálod, ha a munkahelyeden megabajgat a főnök: tudd, hogy ez nem oké, és nincs igaza azoknak, akik szerint kussolnod kellene, mert ilyen az élet.

Te, aki szerint egy kis taperolásba még senki sem halt bele: lehet, hogy a taperolásba tényleg nem, de az a hozzáállás, amivel bagatellizálod azt, amit más támadásként él meg, oda vezet, hogy Magyarországon hetente meghal egy nő párkapcsolati erőszak miatt. Nem a fenéktaperoló öli meg, hanem a közöny, amivel legyintesz egy fenéktaperolásra, amivel bekommenteled, hogy úgy kell neki, minek illegette magát abban a rövid szoknyában, és amivel azt tanácsolod a szomszédasszonynak, hogy sminkelje le a monokliját, mert az ilyesmi nem tartozik senkire.

Szóval, ha nem lenne világos: NEM a különböző súlyú zaklatásokra adott reakcióinkkal kellene foglalkozni. Különösen nekünk, nektek, nőknek nem. A fő kérdés az: miért ott jelöltük ki a határainkat, ahol. És miért akadályozzátok azt, ha valaki végre szűkebbre akarja húzni azokat a határokat."

Csepelyi Adrienn