Az lenne a normális, hogy előbb jön a 'tárgyalás', és csak aztán az 'ítéletvégrehajtás'.

A teljesen nyilvánvaló eseteket (tettenérés) kivéve okosabb lenne előbb magyarázatot kérni, aztán ha az nem kielégítő, akkor még mindig lehet durcizni.

Ha már kommunikáció, ez az én "kedvenc" sztorim:

Egy idős házaspár hosszú évi együttélés után aranylakodalmát ünnepelte. Mikor reggelihez ültek, a feleség azt gondolta magában: “Ötven éven át előbbre tartottam a férjemet, és mindig neki adtam a zsömle ropogós felső felét. De ma végre egyszer magamnak tartom meg a finomabbat.” Megkente hát magának a zsömle felső felét, a másik felét pedig az urának adta. Ám a legnagyobb meglepetésére a férje boldogan csókolt kezet neki, és így szólt: “Drágám, ma ennél nagyobb örömet nem is szerezhettél volna! Ötven éve nem ettem a zsemle alsó feléből, pedig én azt szeretem a legjobban. De mindig azt gondoltam, hadd legyen csak a tiéd, ha annyira szereted.”

Nagyon szép történet, de azért ez erősen lúzer dolog: ha esetleg a legelején két mondattal tisztázzák a zsömle-preferenciáikat, egész életükben mindkettő a kedvencét ehette volna. Az élet más, komolyabb dolgait sem beszélték meg soha?  Viszont, így meg mindketten egy életen át büszkék lehettek a nagylelkűségükre, ami szép dolog (...de azért vegyük észre, hogy a feleség nagylelkűsége fogyott el elsőnek ;-)