Anyám bátyja és családja (Alföldi világ) a következőképpen élte az életét. Asszony+2 lány gyermek.
Anya egy irodában dolgozott valami adminisztrátorként, apa meg a földjeiket művelte, és állatokkal foglalkozott. Nagyrészt fűszerpaprikát termesztett és kukorica földjeik voltak, fő bevételük ebből származott. Emellett otthon is volt háztáji, konyhakert, valamint szőlőjük is volt (nem kevés).
Állati sokat dolgozott, mert a lányoknak kell a "szépruha". Emellett természetesen a porszívózás az ő reszortja volt, mert a házimunkát meg kell osztani ugye, a konyhakert betakarítást, befőzést is együtt csinálták, hisz anya nagyon elfáradt 8-16-ig az irodában (nem kicsinylem le az irodai munkát, nem egyszerű az se, de azért na...).
Anya hétvégén főzött csak, mert hétközben nagyon elfáradt az irodában, így a menzáról vitte haza ebédszünetben embernek a kaját (ezzel sincs alapvetően probléma amúgy, csak a két fél leterheltsége miatt hoztam fel).
Apa mindezekért cserébe ki lett telepítve éjszakára a konyhai priccsre, mert horkol. Úgy 60 évesen meghalt, tán még annyi sem volt. Szerette a családját csórikám. :(
Érdekes módon a két lány időnként panaszkodott a férjére, hogy hát bizony előfordul, hogy leüvölti a fejéről a hajat. :)
Kb. úgy viselkedtek velük, ahogy azt otthon látták, csak itt a férjek nem olyanok voltak, mint az apjuk, hanem kinyitották a szájukat, ergo agresszívak voltak...