Magdolnna Creative Commons License 2019.10.18 0 0 2122

Az időhiánya mindenkit szorongat, engem is, épp ezért megpróbálom jól beosztani, másrészt meg ami nekem fontos és feltölt, azt muszáj beírni a naptárba, különben könnyen szétfolyna.

Örülök, ha szépnek találod, amit írtam, tényleg nagyon jó volt, nekem ezek hosszan a lelkemben vannak, élnek és derűre fakasztanak.

Szerintem színházba egyedül is lehet menni, a történések benned zajlanak, persze jó megbeszélni, de ez nem kéne, hogy visszatartson. Mi sokat járunk, és látok nem egy embert egyedül beülni, az élményért. És nem azt gondolom róla, hogy szerencsétlen, egyedül van, hanem még egyedül is eljön, saját magáért. Vannak színházak, ahol utolsó pillanatos jegyek vannak, egy főre, szóval nem vagy te egyedül. Bátorítalak, ha valóban csak ez tart vissza egy egy színházi látogatástól.

 

Vannak ma is elemző beszélgetések, sőt én olyanokra is szeretek menni, ahová az alkotókat is meghívják, az a non plusz ultra. Na jó, ebből azért kevés van. Főleg ha Réz András a beszélgetést vezető/elemző.

 

A Nagy Gatsby-t filmen láttam, meg olvastam, és akkor is szemlesütve írtam meg, hogy nem igazán tetszett, persze, a színdarab ettől még lehetett jó.

Előzmény: Shangri-La (2121)